Rendeletek tára, 1880
Rendeletek - 191. A m. kir. igazságügyminist ernek 33,851. számu rendelete, a palánkai kir. járásbiróságnak telekkönyvi hatósággal felruházása tárgyában. - 192. A m. kir. igazságügyministernek 34,301. számu szabályrendelete, az 1872. évi junius hó 4-én 20,279. I. M. szám alatt kiadott rendelet módositása, illetőleg a királyi biróságok irodai szükségleteinek fedezésére szolgáló összegnek átalányban az elsőfolyamodásu kir. törvényszékek elnökeinek rendezése alá bocsátása, s ezzel kapcsolatosan az elnöki hatáskör kiterjesztése tárgyában.
1284 Magyarországi Rendeletek Tára. 1880. §. intézkedésének figyelembe vételével, ha a munkadíj 50 forintot meghaladott, árlejtés volt hirdetendő, s annak jóváhagyása, illetőleg ha a kiadás 25 frtot meghaladott, előleges engedélyezése, a 19. §. értelmében kikérendő. A mennyiben a vezetése alatti kir. törvényszéknél, és az annak területén levő kir. járásbiróságoknál az első osztályba felsorolt s haszonvehetlenné vált szerelvények pótlásának szüksége fenforog, azokat a leltár keretén belül, valamint a harmadik osztályba sorolt munkálatokat — lia azok teljesítésére a fennálló szerződések értelmében az állam van kötelezve — természetesen a szabályrendelet 14. igának figyelembe vételével, elnök ur jövő évi január hó 1-től kezdve előleges engedélykérés nélkül beszerezheti, illetőleg eszközöltetheti. Kivételt teszek csupán az első osztály 7. folyós zárna alá sorolt pénzszekrény és a 31. folyószám alatti pecsétnyomók és átbélyegzőkre nézve, melyeknek beszerzése, esetleg javítása végett egyelőre még hozzám teendő jelentés. Az emiitett két osztályban felsorolt szerelvények és munkálatok, ha azok előirányzott költsége az 50 frtot meghaladja, rendszerint árlejtés, és az annak alapján a fennálló szabályokban előirt feltételek mellett kötött szerződés által, helybenhagyásom kikérése nélkül, elnök ur részéről saját hatáskörében biztositandók, az eredeti szerződések az árlejtési jegyzőkönyvvel együtt a számadáshoz csatolandók, a szerződések két-két hiteles másolata pedig, a múlt évi márczius hó 10-én 4110. sz. alatt kiadott körrendelet értelmében kiállítva, jelen rendeletre való hivatkozással, félévenként hozzám felterjesztendők. Ha a vállalkozási összeg az 50 frtot meg nem haladja, vagy az árlejtés eredményre nem vezetett, a szállítás vagy munkálat magánalku utján számla, illetőlég, ha a kiadás 50 frtot meghalad, szerződés mellett foganatosítandó, s ez esetben az átalányszámadáshoz csatolandó számlák és szerződések mellé, a szerelvény, anyag, vagy mim-