Rendeletek tára, 1880
Rendeletek - 186. A m. kir. honvédelmi ministernek 48,370/V. számu korrendelete, az 1881. évben működő állandó vegyes felülvizsgáló bizottságok tárgyában.
Magyarországi Eeiideletek Tára. 1880. 1245 a felülvizsgálat székhelyére csakis a legszükségesebb számra szorított felügyelők kiséretében és együttesen szállíttassanak el. Ugyanezen módozat alkalmazandó azon esetben is, ha ugyanazon egy időben több sorozó járásból egyszerre történik a felülvizsgálandó egyének elővezetése. Elvárom továbbá a (ezimtől), hogy a felülvizsgálandó egyéneket költségkímélés tekintetéből lehetőleg együttesen, s különösen még a jövő évi hadjutalék végleges számbavételének ideje előtt fogja a felülvizsgáló bizottság elé vezettetni. Az állandó vegyes felülvizsgáló bizottságoknak, a folyó évben, az ujabban szervezett sorozó járások szerint ideiglenesen megállapított területi köre, mely a folyó évi 5500. számú intéz vényemmel megküldött kimutatásból kivehető, a jövő évre nézve is változatlanul fentartatik. A mi pedig a Szegeden szervezett állandó vegyes felülvizsgáló bizottságot, melynek működése az árviz veszélye miatt meg volt szüntetendő, illeti ; erre nézve megjegyzem, hogy ezen felülvizsgáló bizottság még most sem kezdheti meg működését, s hogy az e tekintetben az illető törvényhatóságokhoz a múlt évben intézett rendeleteim, ujabb rendelkezésemig továbbra is érvényben maradnak, s igy a szegedi felülvizsgáló bizottság területi körébe tartozó sorozó járásokból netalán felülvizsgálandó egyének, a jövő évben is azon felülvizsgáló bizottság elé lesznek vezetendők, a mely elé a folyó évben vezettettek. Kelt Budapesten, 1880. évi deczember hó 20-án. A minister helyett : Fej ér vâry, s. k. államtitkár.