Rendeletek tára, 1880
Rendeletek - 32. A m. kir. honvédelmi ministernek 5500/V. sz. körrendelete, az állandó vegyes felülvizsgáló bizottságok tárgyában.
104 Magyarországi Rendeletek Tára. 1880. kénytelen felelősségre vonni, s esetleg az állami pénztár kártalanítására szorítani. A felülvizsgálati költségek némely törvényhatóságok részéről aránytalan mértékben szaporittattak az által, hogy több községből, a felülvizsgálatra kijelölt hadkötelesek mellé, aránytalanul nagyszámú kísérők rendeltettek ki, s a szállitás csaknem minden egyes községből elkülönítve eszközöltetett. Utasítom ennélfogva a (czimet), hogy ily fölösleges költségek elhárítása tekintetéből hatályosan intézkedjék az iránt, hogy a felülvizsgálatra rendelt egyének, vagy az elővezetéssel megbízott járásbeli kiküldöttnek lakhelyén, vagy a körülményekhez és a helyek fekvéséhez képest, valamely alkalmasabb és közelebb eső helyen összpontosittatván, s ott a járásbeli' kiküldött által, a személyes azonosság megállapítása után, a községbeli kísérettől átvétetvén, a felülvizsgálat székhelyére, csakis a legszükségesebb számra szorított felügyelők kíséretében, s együttesen szállíttassanak el. S ugyanezen módozat alkalmazandó azon esetben is, ha ugyanazon egy időben, több sorozó járásból egyszerre történik a felülvizsgálandó egyének elővezetése. Elvárom továbbá a (czimtol), hogy felülvizsgálandó egyéneket, költségkímélés tekintetéből lehetőleg együttesen, s különösen még a hadjutalék végleges számbavételének ideje előtt, fogja a felülvizsgáló bizottság elé vezettetni. Végre •/. alatt ide mellékelve, az állandó vegyes felülvizsgáló bizottságok területi köreinek az ujabban szervezett sorozó járások szerint ideiglenesen lett megállapításáról szóló kimutatást oly ezélból küldöm meg : hogy a felülvizsgálatra küldött egyének, a sorozó járásokból, az ezen kimutatásban kijelölt felülvizsgáló bizottság elé vezettessenek. Felhívom azonban a (czimet), hogy a mennyiben az egyik vagy másik sorozó járásbeli egyéneknek más felülvizsgáló bizottság elé leendő vezettetését bármi okból czélszerübbnek tartaná, ez iránt, a most közlött területi körnek neta-