Rendeletek tára, 1879

Rendeletek - 174. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. A „Hortobágy-Berettyó-vidéki belvizeket szabályozó társulat"alapszabályai.

w 700 Magyarországi Rendeletek Tára. 1879. A munkabéreket az igazgatóval együtt megállapítja. A teljesitett munkálatokról rendes okmányt készit, a kiérdem­íett munkabért felelősség mellett láttamozza, a bevásár­landó czikkek nyugtáit ellenjegyzi ; minden fizetési határ­napot megelőzőleg, a pénztárnokot a szükséglendő pénzmeny­nységröl eleve értesiti; a szükséges uj munkálatok vagy javítások iránt a választmány elé javaslatot s ehhez képest tervet és költségvetést ad ; év végével a felügyelők szer­tári számadásait az igazgató közbenjötével ellenjegyzi, a szük­séglendő szerszámokról az igazgatónak idejéh en jelentést tesz; a megromlottakat kijavíttatja, a h aszón veheti ének eladását ja­vaslatba hozza ; a felügyelők eljárását ellenőrzi, kötelességeik teljesitésére felügyel, s mulasztás esetében az igazgatónak jetelentést tesz. Vízállás és egyéb jegyzetek pontos vezetése iránt a felügyelőket utasítással ellátja, az összes védmüvek helyze­tét éber figyelemmel kiséri, azok állapotáról az igazgatóval együtt koronkint személyesen meggyőződést szerez, a gátak mentében az egyes őrházak előtt felállított vizmérczékre gonddal lesz ; köteles árvíz után a gátakon okozott sérülé­seket felmérni, s azokról a szabályszerű terveket és költ­ség előirányzatot a válaszmánynak benyújtani, a tett épít­kezések vagy javitások befejezéséről pedig ugyanahhoz azon­nal jelentést tenni. Mint a választmánynak egyik működő tagja, a koz­és választmányi ülések jegyzökönyveit vezeti. Kisebb, de különben sürgős javításokat, melyek 100 frtnál többre nem rúgnak, elnökhöz teendő utólagos beje­lentés mellett, saját felelősségére megtétethet. XVI. A munkavezetéshez megkívántató felügyelő- és gátőr­személyzet számának meghatározását, nemkülönben az iro­dai teendők mimódoni vitelét, a szükséghez képest a vá­lasztmány időnkint fogja megállapítani.

Next

/
Thumbnails
Contents