Rendeletek tára, 1879

Rendeletek - 174. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. A „Hortobágy-Berettyó-vidéki belvizeket szabályozó társulat"alapszabályai.

Magyarországi fiendeletek Tára. 1879. 697 ban, ha elnök indokoltnak találja, ezt sajt belátása szerint többször is egybehivhatja ; 2 választmányi tag kívánsá­gára pedig mindig összehívni köteles. 7. A társulati pénztár koronkénti megvizsgálását esz­közli. 8. A költségvetés korlátain tul is, indokolt szükség ese­tére utalványoz. 9. A választmány tartozik jegyzőkönyveit a közgyűlés­hez, illetve az illetékes törvényhatósághoz és a szolnoki fo­lyammérnökséghez, ez utóbbiakhoz 14 napi záros határ­idő alatt beterjesztem. XII. C) Számvizsgáló bizottság teendői. A számvizsgáló bizottság, melyben a választmányi ta­gok részt nem vehetnek, saját kebeléből választandó elnöké­vel együtt 3 tagból áll. A számvizsgáló bizottság köteles minden évben Összeülni és a társulati tisztviselők által be­adott számadásokat megvizsgálni s a felülvizsgálat eredmé­nyéről a legközelebbi választmányi ülésnek Írásbeli jelen­tést tenni. XIII. D) Elnök. Elnök a társulatot ugy hatóságok mint magánosok irá­nyában képviseli. Rendszerinti elnöke lévén a közgyűlésnek és választmánynak, mint ilyen egybehívja és vezeti a köz­és választmányi üléseket, kijelöli azoknak tárgyait, fogana­tosittatja a határozatok pontos végrehajtását, ellenőrzi a tiszt­viselők működését és a társulat ügyei felett a főfelügyeletet gyakorolja. XIV. Alelnök. Elnök akadályoztatása esetében vagy felhívására annak jogaiba az alelnök lép, s teljesiti egyszersmind az elnöki kö­telességeket.

Next

/
Thumbnails
Contents