Rendeletek tára, 1878

Rendeletek - 180. A közmunka- és közlekedésügyi magy. kir. ministernek 16,081. számú rendelete, az állami biztositást élvező vasutak gazdasági ügyvitelére vonatkozó határozmányok tárgyában.

944 Magyarországi Rendeletek Tára. 1878. folyó utalványozási és leszámolási eljárásra nézve, a m. kir. pénzügy minister úrral egyetértőleg a kővetkező külö­nös határozmányokat léptetni életbe. 1. §. Az állami biztosításból eredő terhek és követelések hiteles könyvelése ezentúl kizárólag a m. kir. pénzügy­ministerium hitelszámvevősége által fog eszközöltetni. A m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelőség számosztályában jelenleg még vezetett napló és főkönyv tehát f. évi deczem­ber hó. végével teljesen beszüntetendő, — sa kettős könyvvitel elve szerint berendezett folyószámla-könyv is ezentúl tisztán nyilvántartási czélokra vezetendő. Ezen folyószámla-könyvben (mely egyébiránt tényleg már 1872. évi július hó 1-ső napjával olyként nyittatott meg, hogy a korábbi időből származó tételek az egyes társula­tokra nézve 1872. évi június hó végéig a kamatokkal együtt egyenként bevezettettek és lezárolás után az egyen­legek július hó 1-ére Írattak elő) minden egyes társulat részére és minden egyes pénznemre nézve, melyben az il­letmény jár, külön számla van nyitva. Ezen számlák a megfelelő rovatokkal vannak ellátva, hogy azokba a következő adatok bejegyeztethessenek, és pedig: a) a teljesített fizetések vagy lerovások napja és (intra marginem) az utálványrendelet kelte és száma. b) az összegeknek illetményszerü ezüst, —eset­leg arany- vagy papirértéke, és pe lig az adott árfolyam szerint átszámítva, ha az illetmény más pénznemben fizettetik, mely esetben a tényleges fizetési érték is (intra marginem) megjegyzendő ; s végre c) a kamatoknak ugyancsak" ezüst, — esetleg arany vagy papirértéke.

Next

/
Thumbnails
Contents