Rendeletek tára, 1878
Rendeletek - 179. A m. kir. pénzügyministernek 71,910. sz. körrendelete, a német birodalommal kötött kereskedelmi szerződés végre hajtása tárgyában.
934 Magyarországi Rendeletek Tára. 1878. ban a hivatal főnökének belátása szerint még a bemutatott darabok öt százalékára is szorítható. Az igy megvizsgált árú a vizsgálattevő tiszt felügyelete mellett, becsomagoltatik, zár alá helyeztetik és nyers súlya megállapitása végett, megtnérlegeltetik. Ezután az egész tétel kisérő-jegygyel a kiviteli hivatalhoz utalandó. Az eredeti szállító által benyújtott bevallás, a történt vizsgálat és elintézés bizonylatával ellátva, visszaadandó. Ezen bizonylatban megemlítendő, vájjon az azonossági jeleknek igazolása teljesen vagy csak próbák által eszközöltetett-e; ez utóbbi esetben a megvizsgált csomagok jelei és számai részletesen kiteendők. 27. §. A kiviteli hivatalnál a kisérő-jegygyel való kiviteli eljárás, az átalellenes beviteli hivatalnál pedig a beviteli bevallás, illetőleg a kisérő-jegy melletti eljárás lesz mérvadó. Az eredeti szállító által benyújtandó bevalláson ezenkívül a kiviteli hivatal a sértetlen zár alatt történt kivitelt, a beviteli hivatal az ugyanily módon eszközölt bevitelt fogja bizonyítani. Ha az ugyanazon bevallásban foglalt szövetek részletenkint, egyes küldeményekben szállíttatnak vissza, az eredeti szállító bevallása helyett, annak a végleges beviteli elintézést eszközlő vám- vagy adóhivatal által hitelesítendő másolata lesz bemutatandó, és azon a részküldeménynek sértetlen zár alatt történt ki-, illetőleg bevitele bizonyítandó. A bevallásban foglalt utolsó tételhez ezen bevallás, eredetije csatoltatik.