Rendeletek tára, 1878

Rendeletek - 179. A m. kir. pénzügyministernek 71,910. sz. körrendelete, a német birodalommal kötött kereskedelmi szerződés végre hajtása tárgyában.

Magyarországi Rendeletek Tára. 1878. 927 10. §. A kikészités végett ki- és bevitt fonalakés szövetek, valamint a javitás, kidolgozás vagy kikészítés czéljából kivitt és visszahozott másféle tárgyak azonossága min­denkor, még pedig első sorban a szállító országból való kivitel alkalmával, teljesen megbízható módon. állapí­tandó meg. Az ezen czélra az árúkra hivatalból illesztett ismer­tető jelek (bélyegek, pecsétek, ólmok stb.) a másik ország területén is az azonosság bizonyítékaiul ismerendők el, a nélkül azonban, hogy a mindkét részeni vámhivatalok azon jogát kizárnák, mely szerint szembeötlő szükség ese­tén további ismertető jeleket alkalmazzanak. Ezen, a kikészítő országban utólagosan alkalmazott ismertető jelek a szállító országba való visszaérkezéskor és azon esetekben, a hol az eredeti azonossági jelek ugyan még megvannak, de teljesen föl nem ismerhetők, csak akkor fognak tekintetbe vétethetni, ha az illető vámok­mányokban meg van említve, hogy és mily különö3 ismer­tető jel alkalmaztatott az árúnak a czimzetthez való szállí­tása előtt. 11. §• A kikészités végett kivitt szöveteknél a szállító or­szágban színnyomatos bélyegek vagy ólmok fognak — te­kintettel a bejelentett eljárásra a fél javaslata folytán — alkalmaztatni. A felek oly javaslatai, melyek az azonosság fentar­tására nézve nyilván nem nyújtanak biztosságot, vissza­utasitandók. Az azonosság igazolására szolgáló színnyomatos bé­lyegnek a kezelőhivatal nevét, a kezelés hónapját él a lajstrom számát beilleszthető betűkkel és számokkal kell MAGY. KEND. TÁBA. .1878. 60

Next

/
Thumbnails
Contents