Rendeletek tára, 1878
Rendeletek - 134. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministernek 26,221. számú rendelete, a házalókereskedésnek Kassa város területén való megtiltása tárgyában. - 135. A m. kir. honvédelmi ministernek 39,400. sz. körrendelete az 1879. évi ujonczozás előmunkálatainak foganatosítása tárgyában.
Magyarországi Rendeletet Tára. 1878. 619 1. ha a védköteles, valamelyik elhalt szüléjétől, a gazdaságnak csak felét örökölte, másik felét pedig a még életben levő másik szüléjétől vette át, ezen gazdaság az öröklött birtokkal azonosnak tekintetik ; 2. ha a törvényes örökösök egyike, többi örökös társaitól, ezek birtokrészét egyezkedés folytán megvásárolja, az ily módon szerzett gazdaság szintén iörökség utján nyert birtoknak vétetik; 3. ha az örökhagyó, még életében, két vagy több részre osztotta birtokát, vagy ha ezen felosztást, akár az örökhagyó végakaratának, akár pedig, végrendelkezés hiányában, saját megegyezésöknek alapján, maguk az örökösök eszközlik : ez esetben a tényleges szolgálat alóli főimentésre mindegyik örökös csak akkor tarthat igényt, ha az örökölt gazdaságrész, a fentebb elősorolt más föltétélek mellett, rendes lakházzal és gazdasági épülettel is el van látva. BJ A sorshúzás. Mivel az ujonczálKtás nem községenként, hanem sorozó járásonként történik : a sorshúzás is nem községenAz ugyanazon en csak az 1-ső ként, hanem járásonként foganatosítandó, sorozó járáshoz tartozó valamennyi kőzségb korosztályban összeirt ifjak húznak sorsot. Ezen sorshúzás a járásbeli tisztviselőnek s a községek elöljáróinak jelenlétében fog megtörténni, s határnapjául ; . évi -ik napja tűzetik ki. A kik bármi - okból akadályozva volnának a sorshúzáson megjelenni, azok helyett netaláni meghatalmazottjuk, vagy az illető község elöljárója fog sorsszámot húzni: mely az összeirottra nézve, azon tekintetben, vájjon a sorhadhoz, a póttartalékhoz, vagy a honvédséghez lesz-e beosztandó, a védkötelezettség egész idejére irányadó leend. Az összeirt hadköteleseknek tehát a sorshúzásra nem kell szükségkép személyesen megjelenniök.