Rendeletek tára, 1878
Rendeletek - 129. A Gombos-Vajszkai ármentesitő társulat gátvédelmi szabályai. Az 1871. évi XL. t. cz. általános rendeletei mellett ezen ármenteaités fenntartására és a védgátak gondozására, a helyzeti viszonyokhoz képest — a törvény 10. §-a értelmében — következő szabályok állapittatnak meg
598 Magyarországi Rendeletek Tára. 1878. 1827. évi árvíznél fél Öllel magasabbra, harmadfél i öl korona szélesség gel, kiv ül három, belől másfél magasságnyi. rézsüvei építtessenek: de Karavukova községe védtöltésének Sugovicza nádas melletti részét a Tölöshátról a Duna mellé tevén át, ezen átt ételt a nagyméltóságú ministerium 1869, évi 8917. számú rendeletével csak azon feltétel mellett engedte meg, hogy az ott, az 1827, évi árviznél 4 lábbal magasabbra, a Sugoviczánál át 4 öl, többi részekben 3 Öl széles koronával, háromszoros rézsűkkel és 1 s 1 Va öl széles padkákkal épit tessék föl ; és annak okául az is kimondatott, hogy a rósz talajt egyedül a töltések bővebb méreteivel lehet ellensúlyozni. Ezen ministeri rendelet tehát a Duna rongálásainak kitett homoktöltésekre nézve szabály maradván, Bogojeva töltéseinek egy részére is, a szükséghez képest alkalmazandó ; — továbbá : b) az 1876. évi nagy árviz magasabb lévén az 1827. évinél: a nagyméltóságú m, kir. közlekedésügyi ministerium 1877. évî 18,083. számú intézvénye által minden véd tölte seink e t az 1876. éri árviznél egy méterrel ma g asabbra rendel é, minélfogva v édtöltés einkné 1 ezen szabályok lesznek megtartandó k. 3. §. Ezen védtölt é seket az érdekeltek az 1866. évi szeptember 29-ki egyezségben vállalt vonalaikon az előbbi §-ban a) alatt mondott szabályok szerint minél előbb fölépitni és a társulat gondozása alá bocsátani tartozván: azontúl ezeknek b) alatti a ministeri rendelet szerinti kiépítése, fenntartása, kijavitása, a mentesitett terület holdjai arányában számított kulcs szerinti hozzájárulással, a társulat költségén történend.