Rendeletek tára, 1878

Rendeletek - 105. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 18,930. szám alatt kelt rendelete, az 1871. évi 20,855. sz. a. rendelettel életbeléptetett gymnáziumi tanterv és órabeosztás részleges megváltoztatása tárgyában.

334 Magyarországi Rendeletek Tára. 1878. állapittatni és kiadatnék, már most is foganatba vétet­hessenek oly módosítások és czélszerübb beosztások, a melyek kétségkivül a kiadandó új tervezetben is meg fogják állani helyüket, — a gymnáziumi 1-ső, 7-ik és 8-ik osztályokra nézve, a jövő 187 8 /9-ik tanévtől fogva a kő­vetkezőket rendelem: I. Az 1-ső osztályban. a) Elmarad a német nyelv egészen. (Eddig volt 2 óra hetenkint.) b) A rajz eddigi 4 órájából elmarad 1 óra. E helyett a magyar nyelv tanitására az eddigi hetënkinti 3 óra helyett 6 fordítandó. A mi a német nyelv tanitásának az 1-ső osztályban ezentúl elmaradását illeti, különösen megjegyzem, hogy ez nem más indokból történik, mint abból, hogy sok évi tapasztalás kimutatta azon nehézséget, melylyel a gym­náziumban két, sőt némely intézeteken három nyelvnek nyelvtanilag rendszeres és egyszerre való megkezdésével küzdeni kell. A kiadandó új tantervben a német nyelv tanitása pedig nyerni fog az által, hogy kevesebb osztá­lyon át az eddiginél több óra leszen rá fordithabó. A magyar nyelv tananyagának felosztása az 1-ső osztályban a következő leend : a) Elbeszélő prózai s költői olvasmányok (különösen a népmonda, magyar történeti monda, klasszikái mythosz, néprajz köréből). Értelmes és kellően hangsúlyozott olva­sás, — az olvasmányok tartalmi megmagyarázása s ugyan­csak az olvasmányok tartalmának szabadon való elbeszé­lése. Könyv nélkül tanult versek szavalása. b) Nelvtan : Egyszerű mondat és mondatrészek ; fő és mellékmondat megkülönböztetése. Mondattani alapon a tel­jes alaktan, tekintettel a hangtani módosulásokra. Szókép-

Next

/
Thumbnails
Contents