Rendeletek tára, 1877
Rendeletek - 63. A magy. kir. pénzügyminister a f. évi 11,669. számú körrendelet kapcsán a következő »utasitás«-t bocsátotta ki, a földadó szabályozásáról szóló 1875. évi VII. t. cz. azon rendeleteinek végrehajtásához, melyek a minőségi osztályok és tisztajövedelmi fokozatok felállitására vonatkoznak.
150 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK T.ÍRA. 1877. ségek fokozataik szerint előtüntettessenek s ennek folyláti, a minőségi osztályok szerint soroztathassanak, a beeslőbiztosnak arról kell gondoskodnia, hogy e részben kellő áttekintést nyerjen és az által, hogy egy huzamban igen sok községet helyszínel, az azokban előforduló helyi minőségek felett hozandó Ítéletbe meg ne zavartassák. Az ebbeli áttekintés könnyebben szerezhető s biztosabban megtartható, ha a becslôbiztos a becslőjárást ezer* helyszinelés czéljára csoportokra, osztja fel. A hol a. becslőj arás már osztályozási vidékekre osztatott fel, ott ezeknek csoportokra leendő további felosztása alig lesz: szükséges; ügy szintén oly járásban is, mely igen kevésde több négyszögméríoldre terjedő nagy községből áll vagy a területek csoportosítása felesleges vagy a községi határok vehetők csoportokká ; de hol a járáshoz igen sok, habár csekély kiterjedésű község tartozik és ezeknek áttekintése hegyes-völgyes fekvésük által is nehezitve van r ott már czélszerü lesz, ha a becslôbiztos a járást, esetleg az osztályozási vidéket is több csoportra osztja fel. 18. §. Különben a járásnak csoportokra való felosztása a becslôbiztos belátására bizatik, miután annak szükséges vagy felesleges volta a járásnak fentemiitett különböző viszonyaitól, sót a becslôbiztos helyi ismerete vagy egyéni felfogásától is függ; itt csak megjegyeztetik,, hogy a becsiöbiztosnak e tekintetben meg kell állapodnia, mivel a helyszínelés és a helyszinelési jegyzőkönyv is a szerint rendezendő be, a mint vagy az egész járás, esetleg osztályozási vidék összes községei vétetnek egy csoportba, vagy ezeken belül több csoportok alakittatnak,, mert a helyi minőségek viszonylagos tulajdonságai mindig a csoporton felül fekvő más helyi minőségek irányába lesznek összehasonlitandók és mérlegelendök, s azért a csoporton belül folyó számok által jelzendők. : E számok azonban a munkálatok ezen szakában a jóság fokozatát rendszerint még nem jelzik, hanem egye-