Rendeletek tára, 1876

Rendeletek - 89. A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister által kiadott rendelet, a hordóknak, jelesül a borral telt ugynevezett gönczi hordók hitelesítése tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1876. 367 -N pontjának E betűje alatt megszabott bizonyítványokat nem képesek előmutatni, — azon bánásmód alá esnek: hogy az ily egyévi önkéntes orvosnövendékek, egyévi önkéntesi minőségöknek fentartása mellett a h a r c z í a s állományban köteleztetnek szolgálatot teljesíteni; az ily egyévi önkéntes gyógyszerészek pedig, azon esetre, ha a főgymnasiumi tanulmányok bevégzéséről, vagy a harczias állománybeli egyévi önkéntességhez különben megkívántató tudományos képzettségről szóló igazolvá­nyokat nem képesek felmutatni, három évi tényleges szolgálatra szoríttatnak. — Végre 13. A cs. és kir. közös hadügyminister rendeletileg akként intézkedett: hogy a tényleges szolgálatba belé­pett egyévi önkéntes orvosnövendékek, szolgálati evőknek első két havában, az illető katonai helyőrségi kórház egészségügyi osztályánál is részesittessenek a szükséges katonai oktatásban. Felhívom tehát a vármegye közönségét, hogy ezen körintéz vényemet, saját területén, kellőleg tegye közhírré. Budapesten, 1876. évi július 20-án. S&ende Méla s. k r 89. A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister áltai kiadott rendelet, a hord óik nak, jelesül a borral telt úgyneve­zett gönczi hordók hitelesítése tárgyában. Az 1875. évi LVIII. t.-ez. értelmében az 1874 évi VIII. t.-ez. 13. §-ának azon határozata, mely szerint, ha bor, ser és szesz hordókban adatik el, a hordónak hitelesítve és tartalmát az új mérték szerint kitüntető bélyeggel kell ellátva lenni, 1877. évi január l-jével lép életbe. Miután azonban az 1874. évi VIII. t.-cz. 13. §-nak helyes értelmezése iránt kételyek támadtak, miután

Next

/
Thumbnails
Contents