Rendeletek tára, 1876
Rendeletek - 80. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister által kiadott középiskolai rendtartás.
264 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1876. 15. A szüléknek vagy helyetteseiknek kötelessége a tanulóknak az iskolán kivül való erkölcsös magaviselete fölött őrködni. Az iskola elvárja a szülék vagy helyettesök gyámolitását az irányban, hogy a gondjukra bízott tanulók megmaradnak az illedelem határaiban, elkerülnek magukviseletében mindent, a mi korukkal, tanulói pályájukkal meg nem fér, az iskola jó szellemének árt, botrányt okoz, vagy netalán a tanulók erkölcsiségét is veszélyezteti. 16. Az ifjúság erkölcsi érzésének ápolása, az iskola jó szellemének megőrzése az Összes tanári testület hivatása. Mindegyikök kötelességének fogja tekinteni nemes példaadás, mivelt bánásmóddal odahatni, hogy az ifjúságban a kegyelet és engedelmesség erényei gyökeret verjenek; főleg tiszte ez az egyes osztályfőnököknek, kik a vezetésök alatt álló osztály növendékeinek már az év elején a szükséges útmutatást adva, őket jóakaratulag folyvást segíteni és támogatni tartoznak. 17. A tiszteletnek és kiméletnek, melylyel az ifjúságnak minden iránt viseltetni kell, mi erkölcsös mivelődésére befolyással van, ki kell terjeszkedni magára az iskolai épületre is, minden egyes taneszközre és bútorra. Az osztályfőnökök az év elején az ebbeli kötelességökre is figyelmeztetik az ifjúságot, szükség szerint részletes útbaigazítást adva a taneszközök használatára; alsóbb osztályokban saját tankönyveik és füzeteik kellő megóvására is. 18. Az iskolai fegyelem gyakorlatában a tanári kar figyelmébe fogja venni, hogy a gyermekies könnyelműség s pajzánsággal szemben büntető hatalma kellő mérséklettel gya2. Erkölcsi magaviselet. Tanárok közreműködése. 1. Erkölcsi érzet ápolását. 2. Iskolai épület stb. tiszteletben, rendben tartását illetőleg. Fegyelmi büntetések, l. Fokozatai.