Rendeletek tára, 1876

Rendeletek - 75. A magyar királyi közmunka- és közlekedési ministértől A kákafoki gáttársulat alapszabályai.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1876. 195 nak megszabott minta szerinti vitele. Mire nézve a kö­Tetkezők szolgálnak utasításul : Bevételeit teszik a pénztárnak évenként a társulati tagokra kirovott összegek, melyeknek igazgatósági utal­ványnyal ellenjegyzett kimutatását a pénztári hivatal a tit­kártól általvevén, azoknak saját nyugtatványa melletti beszedéséről gondoskodik. Továbbá azon jövedelmek, me­lyek a gátak mellett levő fűzfákról lekerülő galynak és a kisajátított téren termő fűnek árából s általában ezen tereknek mindenféle lehető hasznosításából bekerülnek. Kiadásai a társulatnak mindazon összegek, melyek­ről rendesen készült közgyűlési s illetőleg igazgatói utal­ványnyal ellátott okiratok a pénztárnokhoz mennek. Ily­nemű utalvány nélkül a pénztárnok semminemű kiadást nem tehet, az olyatén kiadásoknál pedig, melyek vala­mely munkálatokra fordittatnak, mérnöki elismerés is kívántatik. Mind a bevételekről, mind a kiadásokról a pénz­tárnok rendes naplókönyvet vezetend s ennek kivonatát minden választmányi ülésben bemutatja, év végével pe­dig czimekre felosztott rendes »Főszámadást« készit, mely megvizsgálás — s annak nyomán leendő elintézés végett a közgyűlés elébe terjesztetik. A társulati eszközökről, szerszámokról, épületekről és anyagokról a pénztárnok által, mindenkor a mérnök részéről is aláírandó »Leltár« számadás formában ve­zettetik s év végével a főszámadáshoz csatoltatik. A pénztárnok fizetést húz, mely a közgyűlés által állapittatik meg. Szarvason, 1876. január 31. Hutiray Imre, társ. elnök. Sipos Sándor, társ. titkár. •4094. szám. Jelen alapszabályokat jóváhagyom. Budapesten 1876. május hó 21-én. JPéchp 8. k. 13*

Next

/
Thumbnails
Contents