Rendeletek tára, 1876

Rendeletek - 75. A magyar királyi közmunka- és közlekedési ministértől A kákafoki gáttársulat alapszabályai.

192 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1876. b) Igazgató választmány. Az igazgató választ­mány áll az igazgatóból, ki egyszersmind választmány elnöke és két választmányi tagból, kik a közgyűlés által a társulati tagok, vagy azok képviselői közül három évre egyszerű szavazattöbbséggel választatnak. Választmányi ülések tartatnak mindenkor a szükség­hez képest, midőn a választmányi tagokat az igazgató, mint elnök összehivja. A választmányi ülésekről rendes jegyzőkönyv vezettetik és az a legközelebbi közgyűlésen bemutattatik és felolvastatik. t Teendői a választmánynak. A választmány intézi a társulat minden ügyeit, felügyel a tisztviselőkre, elkészíti az évi költség előirányzat tervezetét s azt meg­erősítés végett a társulat közgyűlésének előterjeszti, a közgyűlés által megszavazott összeget kiveti és behaj­tás végett az illető községeknél a maga idején a kellő lépéseket megteszi, a társulat vagyona fölött őrködik és azt nyilvántartja. c) Elnök. Az elnök választatik a közgyűlés által általános szavazat többséggél három évre, a birtokosok vagy azok képviselői közül. Teendői: Ugy a rendes, mint a rendkivüli köz­gyűléseket egybehivni, azokban az elnökséget vinni, a határozatokat kimondani Az elnök képviseli a társulatot közhatóságok, ide­genek és egyes társulati tagok irányában. Igazgató. Az igazgató a közgyűlés által válasz­tatik három évre, mindenkor Szarvason lakó birtokosok vagy azoknak szintén Szarvason lakó képviselői közül. Az igazgató teendőivel az elnök, vagy egy választ­mányi tag is megbizható. A választmányi üléseket a szükséghez képest össze­hivja, azokban elnököl, a határozatokat kimondja, azok­nak végrehajtására felügyel s az illető hivatali és szolga­személyzet által felügyeltet sürgetős esetekben adminis-

Next

/
Thumbnails
Contents