Rendeletek tára, 1875

Rendeletek - 54. A m. kir. vallás- és közoktatási ministernek 1875. évi juniushó 8-án, 12383. sz. a. kiadott szabályrendelete: a reáliskolai oktatás ujjászervezése tárgyában.

154 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1875. felállítása iránt ideje korán intézkedhessem, nehogy az eddigi birói államvizsgálati bizottságok megszüntetése, s az új állam­vizsgálati bizottságok felállításának késedelmezése által a tanuló ifjúság tanulmányaiban akadályoztassák. A felekezeti hatóság ebbeli' elhatározását illetőleg csak az időközben életbeléptetett 1874. évi XXXIV. t. ez. 5-ik §-ára kívántam még figyelmeztetni, mely szerint ügyvédi vizsgára csak oly egyének bocsáttathatnak, kik a jogtudori szigorlatot kiáltották, jogszigorlatokra pedig ismét csak azok, kik négy éves jogtanodai tanfolyamot végeztek, — a mely körülmény már egy maga is elég indok lehet arra, hogy a jogtanodák négy éves tanfolyammal szerveztessenek. Budapest, 1875. évi juniushó 2-án. Trefort Ágoston. 54. A m. kir. vallás- és közoktatási minister nek 1875- évi ju­niushó 8 án, 12383. sz. a. kiadott szabályrendelete; a reáliskolai oktatás újjászervezése tár­gyában. Ő cs. és ap. kir. Felsége f. évi májushó 24-én kelt legf. elhatározásával megengedni méltóztatott, hogy a reáltanodák a jövő 187 5 /«. tanévvel újjá szerveztessenek. A fó'reáltanodai tanfolyam az eddigi hat osztály helyett jövőre nyolez osztályból fog állni; a jelenlegi főreáltanodák tehát két osztálylyal lesznek bővítendők, melyek közül a VII. a jövő 187 5 /r., a VIII. az 187 6 / 7 . tanévre állítandó föl. Azon tanulók, kik a f. 187 4 / 5 . tanévben a VI. osztályt végzik, a reáltanodái tanfolyamot ezen tanévvel befejezik. A többi osztályra nézve a jövő l87 5 / 6 . tanévre a következő eljá­rás fog követtetni.

Next

/
Thumbnails
Contents