Rendeletek tára, 1874

Rendeletek - 174. A m. kir. igazságügyi ministeriumnak 83236/187. sz. a. rendelete: melylyel az erzsébetvárosi járásbiróságnak telekkönyvi hatóságkép müködése megkezdésére1875. január. 1-e tüzetik ki. - 175. A vallás- és közoktatási m. kir. ministernek 1874. november 3-án 27709 sz. a kelt rendelete: a közalapitványi birtokok czélszerübb kezelése tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1874. 625 szerint előleges számvevői felülvizsgálat nélkül a rendes időszakokban utalványoztassanak ki a főtisztek által. Továbbá az aprólékos költségek utalványozhatásának jogát száz forintig terjesztem ki ugyanazon egy tárgyat — de egyszersmindenkorra illetőleg. g) A korábbi főtiszti utasitásnak a fegyelmi hatáskörre vonatkozó 11-ik §-át akkép tágitom, hogy a szolgai sze­mélyzetet a főtiszt saját belátása szerint fogadja fel, tekintettel a kiszolgált altisztek alkalmazása iránt fen­álló törvényre és e tárgyban kibocsátott ministeri ren­deletekre, — s ha az uradalom érdeke ugy kivánja, ugyanő saját hatáskörében egyik állomásról a másikra áthelyezi, sőt a szolgálatból végleg is elbocsáthatja. Az erdőőrök felvételénél különösen arra ügyeljen, hogy a felfogadandó egyén 35 évesnél idősb ne legyen, s irni olvasni jól tudjon; ezek elbocsátása esetében az erdőmester előlegesen meghallgatandó. A szolgaszemélyzet felfogadása, valamint elbocsátatása is nekem bejelentendő. h) Miután oly költségjegyzékeknek, melyek évek óta bizonyos meghatározott összeg körében mozognak, s bizonyos, időnként visszatérő szolgálatok tételére vonat­koznak, mint például a pénzeknek a legközelebbi posta­állomásokra! szállítása, — az árverési hirdetmények — s azok széthordásáért járó dijak s más hasonlók — a számvevőséghez érvényesítés végetti előleges felterjesz­tése hosszadalmas eljárásra szolgáltat alkalmat: annál ' fogva a főtiszteket feljogosítom, miszerint alantos köze­geik hasonló költségjegyzékeit, a számvevőséghezi elő­leges felterjesztésnek mellőzésével, saját hatáskörükben érvényesíthessék és kiutalhassák. 7-szer. Az építkezések, különösen pedig a felülvizsgála­toknál eddig tapasztalt fölületesebb eljárás folytán, szüksé­gesnek találom elrendelni, miszerint :

Next

/
Thumbnails
Contents