Rendeletek tára, 1873

Rendeletek - 212. A m. kir. honvédelmi ministernek 1873. okt. 20-án 38600/V. sz. a. a köztörvényhatóságokhoz intézett rendelete: az 1874. évi ujonczállitás tekintetéből szükséges előmunkálatok foganatositása iránt.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 585 2. ha a törvényes örökösök egyike, többi örököstársaitól, ezek birtokrészét egyezkedés folytán megvásárolja, az ily módon szerzett gazdaság szintén örökség ntján nyert birtoknak vétetik ; 3. ha az örökhagyó, még életében, két vagy több részre osztotta birtokát, vagy ha ezen felosztást, akár az örök­hagyó végakaratának, akár pedig, végrendelkezés hiá­nyában, saját megegyezéseknek alapján, maguk az örö­kösök eszközlik, ez esetben a tényleges szolgálat alóli fölmentésre mindegyik Örökös csak akkor tarthat igényt, ha az örökölt gazdaságrész, a fentebb elősorolt más fölté­telek mellett, rendes lakházzal és gazdasági épülettel is el van látva. D. A sorshúzás. Mivel az ujonczállitás nem községenként, hanem sorozó járásonként történik: a sorshúzás is nem községenként, hanem járásonként foganatositandó. Az ugyanazon sorozó járáshoz tartozó valamennyi községben csak az 1-ső korosztályban összeirt ifjak húznak sorsot. Ezen sorshúzás, a járásbeli tiszt­viselőnek, s a községek elöljáróinak jelenlétében, fog megtör­ténni, s határnapjául évi -ik napja tűzetik ki. A kik bármi okból akadályozva volnának a sorshúzáson megjelenni, azok helyett netaláni meghatalmazottjuk, vagy az illető község elöljárója fog sorsszámot húzni : mely az össze­irottra nézve, azon tekintetben, vájjon a sorhadhoz, a póttar­talékhoz, vagy a honvédséghez lesz-e beosztandó, a védköte­lezettség egész idejére irányadó leend. Az összeirt hadköteleseknek tehát a sorshúzásra nem kell szükségkép személyesen megjelenniök.

Next

/
Thumbnails
Contents