Rendeletek tára, 1873

Rendeletek - 188. A határőrvidék polgárositására vonatkozó 1873. évi XXVII. és XXVIII. t. cz. által továbbra is érvényben hagyott legfelsőbb intézkedések.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA 1873. 431 erről a fölöttes közigazgatási kerületi hatóságnak .jelentést tenni. Ily jelentés folytán vagy ilynemű esetekben szerzett saját tapasztalatai alapján is, a közigazgatási kerületi hatóság vagy saját jogkörében dönt a felfolyamodás fentartásával, vagy a felsőbb hatóság elé viszi az ügyet. 25. §. Ha a községtanács határozatai rnagántermészetüek, akkor azon félnek, ki magát ily határozat által jogaiban sértve érzi, joga van, két hét lefolyása alatt panaszát a közigazgatás kerületi hatóságnál bejelenteni, mely abban a felebbvitel fen­tartása mellett dönt. Ily határozat nem foganatosítható addig, a mig jogérvényre nem emelkedett, kivéve rendőri és egyéb sürgetős eseteket. 26. §. A helyi község minden, az általa választott vagy alkalmazott személyek részéről az államnak vagy harmadik személyeknek okozott kárért, az átalános polgári törvénykönyv rendeletei értelmében felelősséggel tartozik. 27. §. Fontos okokból a hadfő- (had-) parancsnokság a községtanácsot feloszlathatja és egy uj képviselőtestület létre­jöttéig a folyó hivatali ügyeket kormánybiztos által láthatja el. A helyi községi elöljáró hatásköre. 28. §. A helyi községi előljáró mellé egy községi jegyző adandó. A jegyzői állomás elnyerésének feltételei utólag fognak megállapíttatni. A községi előljáró, ki az összes ügykezelésért, mégpedig tisztán községi ügyekben a községtanácsnak, közügyekben a hatóságnak felelős, a községi jegyzővel és a többi szolgálati személyzettel együtt a községi hivatalt képezi. Ezen községhivatal látja el a reá eső ügyeket. A jegyzőt sürgetős esetekben a törvényszéki vizsgálat egyidejű meginditása mellett a községtanács felfüggesztheti; de elbocsátása csak birói Ítélet folytán történhetik.

Next

/
Thumbnails
Contents