Rendeletek tára, 1873
Rendeletek - 14. A m. kir. honvédelmi ministernek 1873. január 10-én 952. sz. a. kelt körrendelete, a sorozójárások átalakitása folytán szükségessé vált szabályok megállapitása tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1873. 29 sorozójárásra 1873-ik évre kirovott külön póttartaléki jutalék mennyisége ; s ennek okáért ugyanannyi külön arányositási müvelet lesz végbezviendó', a hány új sorozójárás létezik. c) Az arány harmadik tagjául a változást szenvedett régibb sorozójárások azon póttartalékbeli tartozásainak, vagyis póttartaléki hátralékainak és hézagainak összege szolgál : a mely, a fölebbi 1-ső pont alatt megszabott módozat szerint, előlegesen kiszámíttatott és megállapittatott. d) Most az arány második és harmadik tagja egymással szoroztatik, s a szorozás folytán előálló szám az arány első tagjával elosztatik ; és pedig oly módon, hogy ezen elosztásnál az olyan törtszám, a mely félnél kisebb, nem vétetik számításba, a félnél nagyobb törtszám pedig egész gyanánt számittatik, és az elosztás által nyert számhoz hozzáadatik. S az ekként eredményezett szám fogja képezni a változást szenvedett régibb sorozójárások póttartaléki hátralékainak és hézagainak azon részét, a mely mindegyik új sorozójárásra külön és egyenként háramlik, és annak idei póttartaléki jutalékával együtt lesz kiállítandó. Bővebb felvilágosításul egy számtani példát hozok fel. N. vármegyének régibb sorozójárasai változást szenvedvén, három újabb sorozójárássá alakultak. A régibb sorozójárások póttartaléki hátralékai és hézagai, a múlt évi deczember 31-éig terjedő számbavétel alapján, összesen 30 főben állapíttattak meg. Az 1873-ik évre pedig, az 1-ső számú új sorozójárásra ..... 5, a 2-ik számú új sorozójárásra . . . . . 6, a 3-ik számú új sorozójárásra . . . . . 10, és igy összesen 21 póttartalékos vettetett ki. Ha már most azon összeget akarjuk megtudni, a mely, a régibb sorozójárások 30 főnyi póttartaléki tartozásából, az 1-ső számú új sorozójárásra fog jutni ; az arány első tagjául fölveszszük a 21. számot, vagyis az 1873-ik évi póttartaléki