Rendeletek tára, 1873

Rendeletek - 58. A m. kir. honvédelmi ministernek 1873. apr. 9-én 12.871. sz. a. kelt rendelete, a lábbelik gondozása tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1873. WJ rosszasága, mint inkább a kellő gondozás elmulasztásának voltak következményei, lehetőleg eleje vétessék, addig is, mig a raktárakban elhelyezett lábbelieknek jókarbantartására egyéb szükségletekkel együtt, állandó illeték szabály oztatnék, a folyó 1873-ik évre megengedem: hogy az alosztályoknál első, és az ujonczforgákra utólag engedélyezett fölszerelési illetmé­nyükhez tartozó lábbeliek fele részének, a pótkészletekben pedig valamennyi használt állapotban levő lábbelieknek be­zsirozására, az 1871-ki 35451. szám itteni körrendeletben foglalt foganatositási és felszámolási módozat fen tartásával, páronkint két (2) krajczár fölszámittathassék. Ezen fölemelt illeték a lábbeliek háromszori bezsirozá­sára elégségesnek találtatván : elrendelem, hogy ezen mivelet a pótraktári készleteknél először folyó évi májushóban, má­sodszor az őszi gyakorlatok előtt, még pedig a bőrt előlegesen megnyirkósitván ; végül harmadízben a leszerelés után azon­nal (midőn t. i. a bőrrugékony lévén, azsir fölszivására legin­kább alkalmas) mindenkor meleg napos időben s gondos fel­ügyelet mellett, hajtassék végre. Az engedélyezett illeték felszámításról szóló okmányon az időszerint foganatosított bakancs bekenés, kezelő-bízottsá­gilag igazolandó. A alosztályparancsnokok saját raktári készleteik bezsi­roztatását belátásuk szerint választandó alkalmas időben telje­síthetik, de egyszersmind arra is kiváló gondjuk legyen, hogy a legénység lábbelijét, a viselés ideje alatt is gyakran zsíroz­za, a csapatok pótkészleteiben levő többi bőrnemüeknek káro­sodástólvaló megóvására nézve, a folyó évi márczius 9-én kelt -if^|* 2-ik számú itteni rendelet, valamint a raktárkezelési uta­sítás 10-ik §. irányadó. Kelt Budapesten 1873. év április 9-én. A minister helyett: F e j é r v á r y. államtitkár.

Next

/
Thumbnails
Contents