Rendeletek tára, 1872

Rendeletek - 46. A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministernek a karloviczi görög keleti érsekség és szerb patriarchátus administratorához 1872. évi julius 17-én 17.565 szám alatt intézett rendelete, melylyel az 1872. évi april 6-án és julius 2-án kelt legfelsőbb elhatározásokkal helybenhagyott a szerb nép- és felsőbb leány iskolákrólszóló szabályzatok közzététetnek.

314 MAÖTAEOKSZiOI RENDELETEK TÍEA. 1872. 100. §. Az előadások az előirt tanórák száma és a tanári kar által elkészített tanrend szerint tartatnak minden nap délelőtt és délután. 101. §. A tanító képezde vizsgálatai az iskolai főigazgatóság meghatározása szerint nyilvánosak. A befejező vizsga után, mit a képezdét végzett nö­vendékek tesznek le, kötelesek ezek egy vagy két évi tanitói hivataloskodás után még a gyakorlati képesség­ről szóló vizsgát is letenni, a mint az a főigazgatóság által elő van irva, az e czélból kiküldött bizottság előtt, és csak ezután kapják meg a szerb népiskolák főigazgatósága utján a tanítói oklevelet. 102. §. A tanitóképezdében működik négy rendes tanár, kik közül az egyik igazgató is, egyik pedig valástanár; továbbá két segédtanár, tanítónő a női munkák számára és szükség esetén a gyakorló iskola tanára. A pakraczi és a károlyvárosi szerb néptanitó-képez­dében jeleleg bárom rendes tanár fog működni, egy val­lástanár és egy tanítónő a női munkák számára. Igaz­gató a rendes tanárok egyike. 103. §. A zombori tanitóképezdében a rendes tanár fizetése 1000 forint, és 10°| 0 lakbér fejében. A tanitóképezdei igazgatónak 200 forinttal több az igazgatói teendőkért. Minden teljes ötödik szolgálati év után 100 forintnyi évi pótdij, teljes barmincz évi szolgálat után pedig nyug­díj az elért fizetés értékében. A szerb néptanitóképezdei segéd évi fizetése 60 forint minden hetenkinti előadási óra után.

Next

/
Thumbnails
Contents