Rendeletek tára, 1870
Rendeletek - Telekkönyvi rendtartás. ELSŐ RÉSZ. A telekjegyzőkönyvek közzététele s az annak folytán előforduló ügyletek kezelése.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁR A. 1870. 25 lô'leg megidézett fél meg nem jelenik : az átkebelezés rra mennyiben annak a másik fél által előadottak szerint helye van — ellene elrendeltetik, és ezen joghátrányra már az idézési végzésben mindenik fél figyelmeztetendő. Az elrendelt átkeblezésrŐl a felek értesíttetnek. Ha azonban az idézett felek egyike is megjelenik, ennek védelme a meg nem jelenőknek is használ, a menynyiben az reájuk kiterjeszthető. Az elrendelt átkeblezést az elmaradt fél rendes peruton megtámadhatja, csak hogy az időközben harmadik személyek által jóhiszemüleg szerzett jogok sértetlenül maradnak. 37. §. A betáblázott követelések bejelentései s azok fölötti tárgyalások, egyezségek és birói határozatok jogi hatálylyal birnak nemcsak az azok által érdeklett felek, hanem azon személyek irányában is, kik az azon bejelentések által érintett telekkönyvi jószágtestek tulajdonát csak később, a 35. és 36. §§-ban kijelölt eljárás meginditása után a jelen telekkönyvi rendtartás második részében foglalt határozatok szerint szerezték meg. Nekiek azonban szabadságukban áll, a még folyamatban levő tárgyalásban, azon stádiumban, a melyben az létezik, részt venniök. E végre nekiek, ha kivánják, szükséges fölvilágositás adandó s az irományok megtekintése megengedendő. Különben e tárgyaláson kivül csak rendes peruton támadhatják meg az elrendelt átkebelezést a II. rész XIV. fejezetében foglalt határozatok szerint. Hasonlókép beavatkozhatnak a tárgyalásba azon hitelezők is, a kik valamely átkebelezés által saját átkebelezendő követeléstik elsőbbsége tekintetében hátrányt