Rendeletek tára, 1868
Rendeletek - 160. 1868-dik évi LV. TÖRVÉNYCZIKK a kisajátitásról.
Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1868. 2. §. Az 1-sö §-ban elszámlált vállalatok létesítésére szükséges előmunkálatok csak a magyar kir. közmunka- és közlekedési ministertöl nyert engedély alapján eszközölhetők. 3. §. Kisajátításnak csak akkor van helye, ha a vállalat, a melynek kivitelére az szükséges, már engedélyeztetett. Az engedélyt községi, városi és megyei vállalatokra, az illető község, város és törvényhatóság meghallgatása mellett az illető minister ; országos és olyan vállalatokra pedig, a melyek egynél több törvényhatóság területére terjednek ki, a törvényhozás adja meg. Ha azonban valamely vállalat több törvényhatóság területére terjed ki, és iránta az érdeklett törvényhatóságok megegyeztek : azok egybehangzó kérelmére, az engedélyt a közmunka és közlekedési minister is megadhatja. Az országos utakat és lóvonatu vasutakat a közmunkaés közlekedési minister engedélyezi. A hadi eröditések czéljából szükséges kisajátításra az engedélyt, az illető közegekkel lett előleges megállapodás nyomán, szintén a magyar kir. közmunka- és közlekedési minister adja meg. 4. §. Kisajátítás tárgya csak ingatlan dolog lehet. 5. §. A kisajátítás által rendszerint a kisajátított ingatlannak tulajdonjoga szereztetik meg. Azonban a jelen törvény által meghatározott esetekben, valamely ingatlannak csupán időleges haszonélvezete is határozott vagy határozatlan időre kisajátítható.