Rendeletek tára, 1868

Rendeletek - 113. A honvédelmi m. kir. ministeriumnak 1868. oct. 11-én kelt rendelete, az ország valamennyi törvényhatóságához a katonai gyakorlatok helyéről, és az azokból netán eredhető károk megtéritéséről. - 114. A m. k. igazságügyministernek 1868. oct. 12-én kelt UTASITÁSA, az Erdélyben felállitott külön urbéri biróságok számára: a birtok szabályozási perek körüli eljárás tárgyában.

Magyarországi Törvények éa Rendeletek Tára. 1868 I. alatt kérelmezendő. Későbbi ily tárgyú kérelem hivatalból visszautasittatik. 41. §. E kérelem az úrbéri törvényszékhez Írásban nyújtandó be. A kérelmezőnek szabadságában áll, az illető szolgabíró­nál, mint közigazgatási hatóságnál kérelmét szóval előadni, ki azt jegyzőkönyvbe veszi, s az illetékes úrbéri törvény­székhez haladék nélkül beküldi. 42. §, Az úrbéri törvényszék, ha a kérelmet nyilván alapta­lannak nem találja: a szükséges nyomozások megtételére egyik tagját, egy hites mérnökkel együtt a hely szinére kiküldi. E vizsgálat megtörténtének határnapja és a vizsgálat tárgya az érdeklett feleknek oly figyelmeztetéssel adatik tudtul : hogy a vizsgálat tárgyát képező körülményekre nézve, annak befejezte után utólagos felszólalásoknak helye nem leend. 43. §. A birói küldöttség a kitűzött határnapon a felek közt a kiegyezést megkísérli. A létrejött egyezséget, vagy ha az egyezkedés nem sikerül, a kérelem minden pontja iránt folytatandó nyomozásai eredményét megerősítés, illetőleg határozathozatal végett a kiküldő törvényszék elé terjeszti. A határozat hozatala és végrehajtása a 32 — 38. §§­ban foglalt szabályok szerint történik. 44. §. Mindenik fél az önnön képviseletével járó költségeket maga viseli. A volt jobbágyok a felméréshez szükséges szekeres és kézi napszámot kötelesek ingyen szolgáltatni,

Next

/
Thumbnails
Contents