Rendeletek tára, 1868

Rendeletek - 67. A m. k. belügyininisternek 1868. évi julius 7-kén kelt rendelete, az ország valamennyi törvényhatóságához: az italmérési jog gyakorlatának szabályozása tárgyában.

Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1868. L sére, a régebben hozott törvények sem nem eléggé részle­tesek, sem nem eléggé szabatosak. — Azért történik, hogy az italmérési jog csonkítása miatt, az egyes törvényható­ságoknál, vagy azoknak közegeinél beadott hasonló pana­szok fölött, a törvénynek különböző értelmezésénél fogva, majdnem minden egyes törvényhatóság különböző eljárást követ, különböző határozatokat hoz, a kérdéses jog kizá­rólagos gyakorlatát hol szűkebb, hol tágabb határok közé szorítván. Sem az italmérési jog tulajdonosai, sem a fogyasztó közönség, sem az állam egysége s tekintélyének érdekében nem szabad a kormánynak elnéznie, hogy ugyanazon tör­vények, az ország különböző részeiben egészen ellentéte­sen értelmeztessenek, s a haza polgárainak jogai, s az azok ellen elkövetett vétségek fölött, az egyes törvényhatóságok különböző elvek szerint határozzanak. A törvényhozás többi fontos teendői közé, kétségtele­nül a kir. kisebb haszonvételek szabályozása, s ezen kér­dés végleges eldöntése is tartozik. — De addig is, még ezen — tetemes előmunkálatokat s érett megfontolást igénylő kérdés tüzetesen s véglegesen megoldatnék, az ital­mérésijog gyakorlata s annak határai nem különben a meg­csonkítások eseteiben követett hivatalos eljárás iránt, a belügy- és kereskedelmi ministeriumokhoz nagy számmal érkező panaszok felfolyamodások s kérdések elintézést kö­vetelnek. A belügy- és a földmivelés- ipar-és kereskedelemügyi ministerium tehát az igazságügyministerium hozzájáru­lásával, az italmérési jog gyakorlata, annak határai s megcsonkításai iránt felmerült kérdésekre nézve, a kö­vetkező, a hazai törvényekre és az 1848. előtt létezett gyakorlatra alapított a kir. kisebb haszonvételi jogok tulajdonosának érdekét egy részről, a bor termelökét és a fogyasztó közönségét más részről figyelembe vevő el­vekben, s eljárási módozatban egyeztek meg, melyek a tör-

Next

/
Thumbnails
Contents