Rendeletek tára, 1867
Rendeletek - 108. Az 1865/7-ik évi ORSZÁGGYÜLÉSI TÖRVÉNYCZIKKEK.
Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1867. a nemzetközi szerződések tekintetében fölmerülhető intézkedések, mindkét fél ministeriumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett, a közös külügyminister teendői közé tartoznak. A nemzetközi szerződéseket mindenik ministerium saját törvényhozásával közli. Ezen külügyeket tehát Magyarország is közöseknek tekinti, s kész azoknak közösen meghatározandó költségeihez azon arány szerint járulni, mely az alábbi 18. 19. 20. 21. és 22. pontokban körülirt módon fog megállapittatni. 9. §. A közös védelemnek másik eszköze a hadsereg s az arra vonatkozó intézkedések, egy szóval : a hadügy, 10. §• Tekintetbe véve mindazt, a mi fentebb, különösen az 5. pont alatt elmondatott, a hadügynek közösségére nézve következő elvek állapittatnak meg. H. §. 0 felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, a mi az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészitŐ részének egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő felsége által intézendőnek ismertetik el. 12. §. De a magyar hadseregnek időnkinti kiegészítését s az ujonczok megajánlásának jogát, a megajánlás föltételeinek és a szolgálati időnek meghatározását, ugy szintén a katonaság elhelyezését s élelmezését illető intézkedéseket, az eddigi törvények alapján, mind a törvényhozás, mind a kormányzat körében, az ország magának tartja fen. 13. §. Kijelenti továbbá az ország, hogy a védelmi rendszernek megállapítása vagy átalakitása Magyarországra nézve