Rendeletek tára, 1867
Rendeletek - 127. A m. kir. pénzügyministeriumnak. 1867 augustus18-án kelt rendelete, minden magyarországi és erdélyi vámhivatalhoz, az Olaszország és Austria között kötött vámszerződés tárgyában.
358 Magyarországi Tör vény ele és Rendeletek Tára. 1867. B. Idegen területen fölállított határ hivatalok és alkalmazottjaik állása — ideértve a vasúti alkalm azottakat — a területbeli államhoz. 28. czikk. a) A szomszéd állam területén felállított hivatalok, az ily hivataloknál szokott módon, államuknak a megfelelő föliratot viselő czimerével, a hivatalos helyiségek megjelölésére netán használt oszlopok és táblák pedig az illető állam szineivel láttatnak el. b) A vámügyre és a jövedéki kihágásokra vonatkozólag azon állomás, hol az Összetett hivatalok léteznek, valamint ez állomás és a határ közti vasútvonal ugy tekintendők, mintha azon állam területén volnának, melybe az áruk rendeltetvék. Aruk törvényellenes föl- és lerakásaért és szállításáért, valamint azok elhallgatása vagy hamis bejelentéseért a ki • hágókat azon állam, melybe azok rendeltetvék, vagy melyből kilépnek, ugyanazon büntetéseknek fogja alávetni, melyek akkor alkalmaztatnának, ha az emiitett állomás vagy vasútvonal saját területén feküdnék. c) Az a) alatt jelölt hivatalok jogosítvák, hogy a szolgálatot ugy mint saját országukban, az ott létező szabályok szerint, tehát a hivatalos ruházatban, s a megszabott fegyverzettel is végezzék, az országuk törvényei által előrelátott esetekben a határrendőrségi, valamint a be-, ki- és keresztülviteli vámügyi hivatalos eljárásnál fölfedezett kihágások miatt a rajta kapott kihágók letartóztatását s a kihágás tárgyának lefoglalását, valamint a szükséges vallatásokat eszközöljék, és a letartóztatott személyeknek saját országuk hatóságaihoz kiszolgáltatása iránt intézkedjenek. d) A területbeli állam hatóságai a szomszéd állam alkalmazottjainak a szolgálat gyakorlatában ugyanazt az oltalmat és segélyt nyujtandják, mint saját hivatalaik alkalmazottjainak. e) Az idegen területen fölállított hivatalok alkalmazottjait s ezek háznépét a területbeli állam minden nyugta-