Rendeletek tára, 1867

Rendeletek - 98. A m. k. igazságügyi ministeriumnak 1867. jul. 9-én kelt rendelete, az erdélyi urbéri kárpótlás tárgyában a kiutalási eljárásra nézve támadt kételyek iránt.

216 Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1867. alappénztárnál előjegyzésbe nem vétettek, — a végleges úrbéri kárpótlás kamataival együtt, a kárpótlásra jogosult­nak, minden uj kiutalási tárgyalás mellőzésével akadályta­lanul kiadandó. 2-or. Ha ellenben az előleges kárpótláskor követelé­sek jelentettek he, és az e tekintetben hozott törvényszéki kiutalási végzés nem terjesztetett ki szabatosan a még vá­randó kárpótlásra, — ily esetben a kárpótlási határozvány a kiutalásra illetékes törvényszékhez szabályszerű eljárás végett küldendő. 3-or. A törvényszéknek teendője lészen, a meglévő tárgyalási irományokból magának meggyőződést szerezni arról, hogy az előleges kárpótlás ikutalásakor maradtak-e fenn bejelentett, fedezetlen, a későbbi kárpótlásra kiterjedő követelések, illetőleg igények vagy nem? Az első eset­ben a tárgyalás azokra nézve folytatandó, és az eredmény annak idejében a f. t. alapigazgató s ággal közlendő ; az utolsó esetben pedig, minden tárgyalás megtartása nélkül a nevezett hatóságnak a kiutalási törvényszék által, mái­hozott végzését kiegészítőlég kijelentendő, hogy kit illet a végleges és azután még várandó kárpótlás is ? 4-er. A kárpótlásra jogosult elhalálozása esetében, a kárpótlási határozvány a magát örökösül bejelentett nevé­nek közlése mellett hasonlólag a kiutalásra illetékes tör­vényszéknek kiküldendő, mely az örökösöket örökösödési igényeik kimutatására és érvényesítésére felszólítja, és az illetékes hagyatéki hatóság kihallgatása után a kárpótlást a magukat hitelesen jogszerű örökösöknek kimutatott fe­leknek kiutalja. — Ha pedig az elhalálozott kárpótlásra jogosult hagyatéka letárgyalva, és az örökösökre jogsze­rüleg átruházva nem lenne, ez esetben a kárpótlás a név­szerint megnevezendő, eredeti kárpótlásra jogosultnak „örököseire," ezeknek külön megnevezése nélkül utalandó ki, és az alapkötvények a hagyaték-tárgyalási hatósághoz küldendők meg.

Next

/
Thumbnails
Contents