Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-83

6839 Az Országgyűlés 83. ülése, 1990. március 14-én, szerdán 6840 tettük a diktatúrát és megteremtettük a demokrácia alkotmányos rendjét. Alkotmányjogi úton —, népi támogatást és egyetértést élvezve — építettük ki a demokrácia intézményrendszerét. És most a nép szabad választáson döntheti el, hogy milyen tartalommal tölti meg azt. A nép szuverén, minden politikai erő számára megfellebbezhetetlen döntése zárja le a békés átmenet első szakaszát. Szilárd meggyőződésem, hogy ezt a korábbi önmagán felülemelkedő Parlament, a neki felelős Kormány, és a politikai erők, a pártok sajátos, ilyen formában szinte példa nélkül álló együttműködése tette lehetővé. És hadd legyek most a Kormány nevében egy picit szerénytelen! A Kormány is felülemelkedett saját — vagy tagjai — érdekein. Nem azt nézte, hogy az ő helyzetét mi rontja vagy javítja, hanem azt, hogy az ország a következő Kormány esélyeit ne rontsa, hanem lehetőleg javítsa. Nem várt ezért hálát —, nem is kapott. Ugyan remélt némi megértést, de biztos abban, hogy önzetlen politikájáért a történelem elégtételt fog szolgáltatni, akárcsak a történelmi tetteket végrehajtó Parlamentnek. A tisztelt Ház annál is inkább számíthat erre, mert erkölcsi emelkedettséget is tanúsított. Bár nem lett volna köteles, önként korlátozta szuverenitását, és a Kormánnyal együtt akkor is tartotta magát egy sajátos társadalmi szerződéshez, amikor a szerződő felek egyike-másika külön utakra tévedt. Mi így együtt eljutottunk a rendszerváltás küszöbéig, és tiszta lelkiismerettel nézhetünk vissza a megtett útra. Hoztunk vitatható döntéseket is. Lehet, hogy ezek közül egyről éppen ma hoz határozatot az a testület —, az Alkotmánybíróság —, amelyet ugyancsak e Parlament hívott életre pontosan azért, hogy akár még a törvényhozók felett is legyen kontroll. De legyünk nyugodtak; a hibákkal együtt is szilárd az a jogi és politikai alap, amire az európai közös ház magyar szobáját építeni lehet. Hagytunk utódainkra — számos, előkészített törvény formájában olyan építőanyagokat, amelyet saját belátásuk szerint, de bátran felhasználhatnak. Tisztelt Képviselőtársaim! A parlamenti aréna most egy időre elcsendesedik. A lámpák rövidesen kialszanak. Utána új szakasz következik, új Parlamenttel, új Kormánnyal, új közéleti szereplőkkel. Megállapíthatjuk, hogy a Parlament és a Kormány korrekt volt a kölcsönös együttműködésben, alázatos a nemzet szolgálatában, megértő és befogadó a politikai küzdőtérre lépő pártok irányában. Együtt hárítottuk el a fenyegető krízishelyzeteket. Együtt vállaltuk a felelősséget, és nem saját karrierünkért, hanem a haza, a nép érdekeiért. Közösen tettük, amit tettünk, és ezért egymástól —, gondolom —, nem várunk köszönetet. De minden bizonnyal Önök is csatlakoznak ahhoz, ha én most a Kormány és a magam nevében köszönetet mondok Fodor Istvánnak, a Ház megbízott elnökének tevékenységéért (taps), köszönetet mondok Szűrös Mátyásnak, aki előzőleg látta el ezt a feladatot (taps), és a Parlament tisztikarának (taps). Engedjék meg, hogy még egy mondat erejéig Fodor Istvánhoz visszakanyarodjam! Ő ugyanis abban a szakaszban vette át tisztségét, amikor a Parlament — sokak véleménye szerint — éppen túljutott a zeniten, megalkotta a sarkalatos törvényeket, és megteremtette a lehetőséget a köztársaság kikiáltására. Utána már igen gyötrelmes munka következett, ádáz vitákkal, kemény döntésekkel és népszerűtlen intézkedésekkel. Abban, hogy ennek is meg tudtunk felelni, a gyakran fenyegető válságokat el tudtuk hárítani, az ő tevékenységének és az Országgyűlés teljes tisztikarának nagy szerepe volt. Hogy milyen örökséget hagyunk magunk után? Ezt ki-ki eldöntheti vérmérséklete, politikai meggyőződése szerint. De lesz majd objektív mérce is. Egy dolgot mindenképpen bizonyítottunk —, és erre az egész világ felfigyelt. Azt, hogy az alkotmányos forradalom útja Magyarországon járható. Szeretném Önökkel együtt hinni; épülő új házunkban mindenki hazára talál. Vezetői nem lesznek olyan háziurak, akik kilakoltatják a lakók egy részét csak azért, mert a régi házban elfogadták a régi házirendet. Szeretném hinni: nem fortélyos félelem fog bennünket igazgatni, hanem jogrend, törvények és valódi demokrácia. Akkor lélekben is hazatalálhat és megbékélhet minden magyar. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Ünnepi ülésünk végén ma ünneplő lélekkel meghallgatjuk — remélem, el is énekeljük — a Szózatot. Ma is időszerű az, amit Babits Mihály 1936-ban a százéves Szózatról mondott: ,,Azt a hazát, amelyről a Szózat zeng, el nem veheti és meg nem csonkíthatja senki. Az visszavonhatatlanul hozzánk tartozik. Ez a haza egységes és oszthatatlan: Őseink emléke, szabadságunk megszokása, jogaink méltósága, kultúránk hagyománya, nagy költőink szava mind benne van és veleértődik. Ennek a hazának,integráns része' a Szózat is; nélküle csonka lenne a szellemi ország, és nem lenne többé magyar a magyar." (Taps.) Én most e nagy tetteket végrehajtó Parlament utolsó üléséről felhívom a mai magyarokat: Akarjunk az ebből áradó szellemnek megfelelni, akarjunk többek lenni korábbi és mai önmagunknál, hogy ne csak megőrizni, de gazdagítani is tudjuk e hazát. Úgy legyen! (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A végtelenbe pergő idő nem ismert ünnepeket és hétköznapokat, nem különböztet meg fontos vagy kevésbé jelentős időszakokat. Az eseményeket átélő ember azonban jeleket állít egy-egy naphoz, az utókor minősíti az elődök cselekedeteit, a társadalom megőrzi az emlékeket és azokat a nemzedékek örökítik át utódaiknak, így válnak egyes napok ünneppé, és válik egy adott korszak a történelem részévé, a nép történelméé, ami azután együtt tartja, élteti a nemzetet. 1985. június 28. és 1990. március 14. nem lesznek ünnepnapok, hiszen csak egy Országgyűlés alakuló ülésének és munkája befejezésének a napjait jelentik. A históriás nem a kortársak feladata, így annak minősítése sem, hogy az 1985-ös és az 1990-es esztendők által felölelt időszak kiérdemli-e a korszakos titulust, és a történelemkönyvek lapjaira bevonulva biztosítja-e magának az örökkévalóságot, de a megélt időszak történéseit számba venni az események alakítói számára