Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-82

6789 Az Országgyűlés 82. ülése, 1990. március 2-án, pénteken 6790 a kiképzés, az ellátás. Nem kell katonai kiképzésben részesíteni az egész társadalmat, de kétségtelen, hogy bizonyos hozzáértés is szükséges ehhez. Kell a társada­lomnak, hogy tudja, milyen ez a hadsereg, de többszö­rösen aláhúznám több évtizedes tapasztalatom alapján: a hadseregnek van nagyobb szüksége arra, hogy a tár­sadalom egy pozitív képet alkothasson, meg kell hogy győződjön a lehető legszélesebb mértékben a hadsereg életéről, a belső viszonyairól. Ezért ki kell tárulkoznia a hadseregnek, valami olyan helyzetet kell teremteni, mint a „Nyitott égbolt". Úgy gondolom — miután ez a számomra elhúzódó­naktűnő, de a bizottság számára nyilván túl kevés időt biztosító vizsgálat megtörtént —, hogy ezután ezt a nyi­tottságot szélesítsük és valódi, hű képet adjunk társa­dalmunknak a hadsereg mai állapotáról. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Amint látom, több hozzászóló nincs, ezért a vitát lezárom. Megkérdezem dr. Raffay Ernőt, kí­ván-e válaszolni az elhangzottakra. (Nem.) így hát, kö­vetkezik a határozathozatal. Kérdezem a tisztelt Or­szággyűlést: a Bokor Imre „Kiskirályok mundérban" című műve valóságtartalmának vizsgálatáról szóló or­szággyűlési határozat-tervezetet elfogadja-e? Kérem, szavazzunk erről! (Megtörténik.) (Igen: 244, nem: 1, tartózkodás: 23) Az Országgyűlés a határozat­tervezetet elfogadta. Most kérdezem: dr. Király Ferenc képviselőtársunk interpellációjával benyújtott bizottsági jelentésről kell döntenünk, elfogadja-e azt az Országgyűlés? Kérem szavazzunk erről! (Megtörténik.) (Igen: 246, nem: 0, tartózkodás: 16.) Az Országgyűlés a határozat-ter­vezetet elfogadta. Megkérdezem miniszterelnökünket, mert úgy tu­dom, újabb programja kezdődik: belekezdhetünk-e a vizsgáló bizottsági jelentés tárgyalásába, melyen ő je­len kíván lenni. Nem azért kérdezem, mintha függnék a miniszterelnöktől ... (Derültség.) ... már megbo­csásson, de nem volna jó, ha nem lenne itt ennek a fon­tos jelentésnek a tárgyalásánál. Kezdhetjük-e tehát? NÉMETH MIKLÓS: Nekem fél egykor el kell men­nem. (Zaj.) ELNÖK: Akkor áttérünk ismét az interpellációk tár­gyalására. Kiss István képviselőtársunk a január 23-i ülésen interpellált az 1990. évi erdőtelepítés célcsopor­tos beruházási kerete csökkentése tárgyában. Az Or­szággyűlés dr. Szabó Ferenc mezőgazdasági és élelme­zéssügyi államtitkár válaszát nem fogadja el. Az interpellációt kiadtam a mezőgazdasági bizottságnak; jelentésüket 621. számon kiosztottam képviselőtársaim között. Megkérdezem Kiss István képviselőt, kíván-e a je­lentéshez megjegyzést fűzni. KISS ISTVÁN: Nem kívánok, elfogadom. ELNÖK: Köszönöm. Kérdezem az Országgyűlést, hogy a bizottság jelentését elfogadja-e? Kérem, szavaz­zunk erről! (Megtörténik.) (Igen: 228, nem: 0, tartóz­kodás: 2.) Az Országgyűlés a mezőgazdasági bizottság jelentését elfogadta. Nem tudunk visszatérni Rózsa Edit képviselőtársunk korábbi indítványának elfogadására, hiszen a Magyar Nemzeti Bank elnöke nincs jelen és a helyettese sem — hozzáteszem: elég baj ez, és a miniszterelnökünk fi­gyelmébe ajánlom. (Derültség.) Ha ide figyel, a fi­gyelmébe ajánlom. (Derültség. A miniszterelnök — aki Lékai Gusztáv képviselővel beszél éppen — felnéz.) Miniszterelnök Úr figyelmébe ajánlom, hogy nem tu­dunk interpellációkat tárgyalni, mert egy-egy tárca ve­zetője nincs jelen, nélkülük pedig nem lehet interpellá­ciót tárgyalni. Kérem szíves intézkedését. (Derültség.) Az újonnan beérkezett interpellációkra térünk át. Dr. Sütő Kálmán képviselőtársunk interpellálni kíván a miniszterelnök úrhoz a szombathelyi városi televízió műsorsugárzásának engedélyezése tárgyában. Dr. Sütő Kálmán képviselőtársamat illeti a szó. DR. SÜTŐ KÁLMÁN: Tisztelt Alelnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Miniszterelnök Úr! Bár Derzsi miniszter úr jelezte, hogy a Kormány nevében ő fog válaszolni az interpellációmra, én mégis miniszterelnök úrhoz intézem, miután számunkra a Minisztertanács kabinetje által hozott határozat okoz gondot, úgy hiszem, a megoldást is ez a kabinet fogja elvégezni. Az interpellációm lényege, hogy Szombathely váro­sa lakosainak jobb tájékoztatása, a növekvő informá­ciós igények kielégítése és a társadalmi folyamatok ha­tékony segítése érdekében helyi televízió-stúdiót hozott létre. Ehhez a Minisztertanács Hivatalától meg­szerezte a megfelelő engedélyt, és a Magyar Posta en­gedélye alapján beszerezte a szükséges adóberendezé­seket. Több évi kemény munkával és mintegy 16 millió forintos ráfordítással ma egy korszerű stúdió áll ren­delkezésre. Megvannak azok a kiváló szakemberek is, akik a megfelelő munkát végezni tudják. Mégis úgy tű­nik, veszélyben van ennek a stúdiónak a működése. Veszélyben van azért, mert a Kormány kabinetjének múlt év július 3-i határozata következtében a KÖHÉM a szükséges működési engedélyt nem tudja kiadni. Ér­tesüléseim szerint nemcsak Szombathely van ilyen probléma előtt, hanem más városok is. Éppen ezért tisztelettel azt kérem, hogy nem valami különleges el­bánásban részesüljön Szombathely, hanem ezt a hatá­rozatot mindenféleképpen szükséges visszavonni. Addig is szeretném kérni a miniszterelnök urat, te­gye lehetővé, hogy ez a stúdió a működését megkezdje, folytathassa. Tisztelettel kérem miniszter úr válaszát. ELNÖK: Az interpellációra dr. Udvari László ál­lamtitkár válaszol. Övé a szó. DR UDVARI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Tisz­telt Képviselő Úr! A Minisztertanács 1989. július 3-án moratóriumot hirdetett meg a sugárzásos műsorterjesztésre alapulók és azokhoz szükséges adóberendezések frekvencia használatának engedélyezésére. Ezzel a lépéssel a rá­dió és televízió műsorszórás területén anarchikus álla­potok kialakulását kívánta megelőzni, időt akart bizto-

Next

/
Thumbnails
Contents