Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-79

6577 Az Országgyűlés 79. ülése, 1990. február 27-én, kedden 6578 nak a forrása belőle, azaz valamennyiünkből származzon. Szívesen tenném annál is inkább, mert annak idején, az alkotmánymódosítás kapcsán a nyilvánosság előtt is ez volt a véleményem, és amikor szavazni kellett, én akkor is azt a gombot nyomtam, hogy a nép válassza a köztársasági elnököt. Ugyanakkor, mint annak a Parlamentnek a tagja, amelyik történelmet alakító előadásban már nem az utolsó felvonásnál, hanem az epilógusnál tart, én most a javaslat ellen vagyok. A képviselői és a politikusi felelősség mondatja velem azt, hogy alkotmányos viszonyaink, a mai magyar belpolitikai helyzet és a Parlament állapota számomra együttesen olyan tényező, ami kizárja ennek az indítványnak a mostani támogatását, Sólyom László úr indoklásában kizárólag alkotmányossági szempontból jelezte a tárgyaihatóságát. Ugyanakkor Ő is szóvátette már azt, hogy a kérdésnél nem elégséges az alkotmányos mérleglés, oda politikai megfontolások kellenek, aminek a csokrát Király Zoltán letette. De én is le tudom tenni a politikai megfontolásoknak egy másik csokrát. Nap mint nap azt tapasztaljuk, hogy az átmenet legkritikusabb szakaszát éljük. Az állampolgárok az általunk elfogadott költségvetés, az általunk felhatalmozott Kormány intézkedéseinek friss terhei alatt roskadoznak és egy holnapi kiszámíthatatlan tömegmegtartással kell szembenéznünk. Ebben a kiélezett, bizonytalan belpolitikai és gazdaságműködési szituációban Házunktól nem a további hatalmi osztozkodás döntéseit várják, sokkal inkább válaszainkat, ami még lehetséges, az élethelyzetre, a gazdaság működésére, olyan kérdésekre, amit képviselői indítványok a mai nap is felvetettek: nyugdíj, családi pótlék, hiteladó és más kérdésekben. Bölcs belátással ebben a helyzetben csak olyan döntéseket hozhatunk, ami kellő önmérsékletről tanúskodik, amelyről biztos tudjuk azt, hogy további polarizációt nem okoz az egyébként széteső, sok bizonytalansággal terhelt politikai viszonyokban — mert ma ilyen viszonyok között élünk. Szerintem az indítvány támogatása nemcsak a politikai pártok között, de a társadalomban is meglévő markáns megosztottságot fokozná tovább, új vitakérdést nyitna a társadalomban. Nem beszélve arról, ha mi most a népszavazást nem döntésnek tekintjük és nem akként tiszteljük, akkor ha ki akarjuk találni a távollévők szándékát és gondolatát is, én nem vitatom eljuthatunk arra a következtetésre, amire Király Zoltán jutott, hogy a nép köztársasági elnököt akar választani. De engedtessék meg nekem — a saját tapasztalataim alapján —, hogy egy másik következtetésre is eljussak, hogy a nép nem a távoli szeptemberben akarja ezt megtenni. A választás módjánál — meggyőződésem szerint — sokkal fontosabb lett számára a választás ideje. Fontosabb, annál az egyszerű oknál fogva, hogy ha valamiből elege van, az a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a távlatvesztés, az instabilitás. Mert mit akarnak az emberek? Véleményem szerint az emberek minél előbb tudni akarják azt, hogy a sorsuk szolgálatát kinek a kezébe helyezik. Ennek az országnak a gazdasági talpon maradáson túl egyetlen érdeke van: minél gyorsabban életre hívni a politikai intézményrendszert, a helyhatóságtól kezdve a köztársasági elnökig bezáróan. Csak sajnálni tudom azt, hogy nincs olyan politikai erő, amely felismerte volna azt a történelmi szükségszerűséget, hogy új menetrendet javasoljon ebben az országban. Tudniillik ha valamitől meg lehetett volna menteni az állampolgárt, az az, hogy lerövidíteni azt a fárasztó, elkedvetlenítő, sokakat kétségbeejtő időszakot, aminek a napjait éljük. Fájdalmas, de be kell ismerni, hogy már a Parlament sem lehet az a politikai tényező, amely ezt meglépheti. A történészek dolga lesz eldönteni azt, hogy ki a felelős a mostani lassúságért. Nem a másokhoz viszonyított lassúságért, hanem az önmagunkhoz viszonyított lassúságért. Egy elmaradt őszi választásért, vagy elmaradt novemberi köztársasági elnök-választáért, egy lehetséges tavaszi helyhatósági választás elmaradásáért, a nem tárgyalt bérreformért, az elmaradt nyugdíjrendszer-korszerűsítésért . Meggyőződésem, hogy ezek nem a nép akaratából maradtak el, és íródtak más ütemterv szerint, hanem a pártok alkujának nyomán. A mostani indítvány elfogadásával egy újabb késedelem felelősségét vállalná magára a Parlament. Sőt, egy márciusban, vagy április első napjaiban megválasztott Parlament mellé október végén beiktatott köztársasági elnök nem egyszerűen csak késlekedés, de működésveszélyes állapot, vagy leginkább működést zavaró, egyensúlytalan hatalmi állapot. Lehangoló volt az, ahogy legutóbb az ideiglenes köztársasági elnök indítványához a pártok viszonyultak. De nemcsak erről van szó. Szó van a Parlament önbecsüléséről, a maradék bizalmunk teljes elvesztéséről, és szó van a döntéshez szükséges politikai legitimációs tartalék hiányáról. Úgy érzem, hogy elveszítjük utolsó esélyünket arra, hogy felemelt fejjel fejezzük be működésünket, ha újabb tanújelét adjuk következetlenségünknek. Márpedig ennek a következetlenségnek a megkoronázását jelentené, ha a nép általi elnökválasztás pártján álló Parlament, amely tisztelte a háromoldalú tárgyalásokat, ezért meggyőződése ellenére, kényszeredetten szavazott, most pedig megváltoztatná a véleményét. Engem nemcsak az önbecsülés akadályoz meg ebben. En nem tudom nem tisztelni a népet, a népnek azt a részét, amely véleményt formált a népszavazáson. Én ezt nem tudom csupán alkotmányjogilag értelmezni, én döntésnek tudom tekinteni. Felfogásom szerint elég hangos volt a népszavazási kampány ahhoz, hogy állíthatjuk, az állampolgárok tudták, mire szavaznak, tudták, hogy nemcsak egyszerűen az időpontra adják voksaikat. Csak mélységesen sajnálom, hogy a választópolgár belesétált egy alkotmányos csapdába, aminek nem látta minden következményét. Ennek az alkotmányos csapdának az a legdöntőbb következménye, hogy most már bármi történik: ha a Parlament választ, ha a későbbiek során a nép választ, akkor is a köztársasági elnök az új politikai viszonyok másodszülött gyermeke lehet csak. Ebből kiszabadítani a választópolgárt az új Parlament illetékes. Vizsgázni fog egy szabad választás, egy többpártrendszerű, igazi parlamenti demokratizmus