Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-77

6411 Az Országgyűlés 77. ülése, 1990. január 31-én, szerdán 6412 Képviselőtársaim! A belső biztonsági szolgálat tevé­kenységét vizsgáló bizottság tagjai közül egészségi ál­lapota és személyes jellegű gondjai miatt lemondott bi­zottsági tagságáról Vassné Nyéki Ilona és dr. Solymosi József képviselőtársunk. A múlt héten választottuk meg őket. Felhívtam a Néppárt parlamenti csoporjá­nak vezetőjét és az úgynevezett semleges képviselő csoportot, tegyenek javaslatot az Országgyűlésnek pót­lásukra. Márton János képviselő úr jelezte, hogy a Néppárt nem kíván Vassné helyébe képviselőt állítani, mert a frakció igen kis létszámú és tagjai rendkívül elfoglal­tak. Jelezte azonban, hogy a bizottság munkája iránt bizalommal vannak, annak munkáját elfogadják. A semleges képviselőcsoport az előbbi szünetben dr. Solymosi József helyébe dr. Géczi István budapesti képviselőtársunkat javasolja megválasztani. Mindezek miatt először megkérdezem a parlamentet, hogy a Néppárt jelzését tudomásul veszi-e? Csak felkiáltást kérek. (Felkiáltások: Igen!) Köszönöm szépen. Most pedig megkérdezem az Országgyűlést: egyet­ért-e azzal, hogy a bizottságba az úgynevezett semle­ges képviselők közül dr. Géczi István budapesti képvi­selőt a bizottság tagjaként megválasszuk? Erről szavaz­zunk. (Megtörténik.) Köszönöm szépen. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Géczi Istvánt megvá­lasztotta a bizottság tagjává. Kérem a bizottság tagjait, valamint a munkájukat segítő gyorsírókat, hogy a szü­net elrendelését követően szíveskedjenek irodámba fó­radni eskütétel végett. Még a következő bejelenteni valóm van: A külügyi bizottság a 64. számú tanácsteremben, a jogi, igazgatá­si és igazságügyi bizottság a főemelet 37—38. számú tanácstermében, a politikai pártok frakcióvezetői foly­tatják ülésüket a delegációs teremben. Kérem, min­denki maradjon a helyén. Szót kért néhány képviselő­társunk. Lékai Gusztáv képviselőtársunknak adom meg a szót. LÉKAI GUSZTÁV: Tisztelt Ház! Amint itt az előbb elhangzott, az úgynevezett semleges képviselőcsoport ülésezett és személyi javaslatot terjesztett a Ház elé, amelynek elfogadását köszönettel vesszük. Ugyanak­kor a képviselőcsoport szükségét érezte annak, hogy az országgyűlési képviselők jogállásával összefüggő tör­vénytervezetttel kapcsolatban kialakult helyzetről szót váltson és azzal kapcsolatban álláspontját kialakítsa. Megértjük és tiszteletben tartjuk azon képviselőtár­saink álláspontját, akik a jövendő honatyák ügyében semminemű döntést nem kívánnak hozni. Mégis úgy véljük, a már amúgy is zavaros választási kampányt bonyolítani nem szabad. Hiszen tudott dolog, már így is kialakult a kopogtatócédula-tőzsde, amelyet az el­múlt évben elfogadott, — értékpapírokról szóló — tör­vény nem szabályoz. (Derültség.) Ezért a semleges képviselők csoportja indítványoz­za, hogy az adott kérdésben valamennyi frakció a ki­alakult helyzetet tárgyalja meg, foglaljon állást. Mi azt javasoljuk, hogy soros elnökünk ismételten szavaztassa meg, vita nélkül holnap reggel a törvényjavaslatot. Az alábbi indokokat sorakoztatjuk fel ehhez: (Közbeszó­lás: Ma) Mi abban is benne vagyunk, ha ma, csak ha az indokainkat végig hallgatják, vagy végighallgatjá­tok, akkor megértitek az indítvány lényegét a kétszeres szavaztatásnál az igenlő minősített többségi szavazat­ról. A 252-höz először nyolc, majd azt követően tíz szavazat hiányzott. Ugyanakkor 90 képviselőtársunk nem tartózkodott a teremben. Tehát vagy nem volt itt az ülésszakon, el sem jött — tehát a nyolc-tíz és kilenc­ven aránya jelentős tartalékforrás. További indokunk a következő: a törvényjavaslat be­ható és olykor indulatoktól sem mentes vitájával az or­szág nyilvánossága előtt azt igazoltuk és azt bizonyítot­tuk, hogy a képviselők jogállásának szabályozását indokoltnak tartjuk. Bölcs részdöntéseket hoztunk. Háromszor dolgoztattuk át a törvénytervezeteket. El­hagytuk a javadalmazásra, a költségtérítésre vonatkozó részeket, meghagyva ennek felelősségét a következő parlamentnek. Mindezek alapján úgy látjuk, hogy az ország legfőbb hatalmi szerve a választások előtt ilyen mértékű jogbi­zonytalanságot nem engedhet meg magának. S végül döntő, de nem is lényegtelen indokként hadd mondjam el, hogy tartozunk tisztelettel és elismeréssel Horváth Jenő képviselőtársunknak, és mindazoknak, akik en­nek a törvénytervezetnek a kimunkálásában jelentős részt vállaltak (de hát elismeréssel tartozunk az iménti szenvedélyes vitáért is.) Hölgyeim! és Uraim! Képviselőtársaim! Mindezeket összefoglalva kérjük Önöket, a döntéstől függően — azt javasoljuk — holnap reggel keljünk fel időben, jöj­jünk be reggel 9 órára a Házba, mert még itt van a he­lyünk. Ezúton is arra kérem az autóbuszvezetőket, a metróvezetőket, a gépjárművezetőket, hogy holnap reggel ne sztrájkoljanak. Ezúton arra kérem a jó Istent, hogy az országutakról a ködöt takarítsa el, és végül az­zal fejezem be, hogy ne hagyjunk érzelmi alapokra épí­tett adósságot utódainkra! Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm Lékai Gusztáv képviselőtársam indítványát. Képviselőtársaimnak mindenképpen azt javasoltam volna, hogy a frakcióvezetők, pártcsopor­tok vezetői kérjék meg saját csoportjaik tagjait, még­egyszer gondolják végig szavazatuk igen-jét, illetve nem-jét, vagy tartózkodásukat, hogy ebben az igen fontos dologban — a választási kampány kellős köze­pén — törvényt tudjon hozni ez az Országgyűlés! Dr. Eke Károly kért szót. DR. EKE KÁROLY: Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy határozatképes legyen a Dunagate kivizsgáló bizottság, azt indítványozom, hogy mégiscsak 7 taggal, illetőleg 6 taggal 4- az Elnökkel működjön. Vodila Barnával, a néppárt jelenlegi képviselőjével megbeszé­lést folytattam és nem ellenzi, hogy az ő helyükre 1, a független képviselők csoportjának javasolt személy ke­rülhessen be, ha a Tisztelt Parlament jóváhagyja. Javaslatot teszek Viola Károly képviselőtársunk sze­mélyére ebbe a csoportba. (Mozgás.) ELNÖK: Megkérdezem dr. Mezey Károlyt, a bizott­ság megválasztott elnökét, nem óhajt-e ehhez a javas­lathoz észrevételt fűzni?

Next

/
Thumbnails
Contents