Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-76

6349 Az Országgyűlés 76. ülése, 1990. január 26-án, pénteken 6350 ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Visszatérünk a Nemzeti Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről, védelméről szóló törvényjavaslatok határozathozatalára. Kérem szíves türelmüket és segítségüket, hiszen 43 módosításáról kell döntenünk. Előbb azonban következnek a rövid vitazáró válaszok. Először dr. Martonyi János kormánybiztos ad választ. Óvé a szó. DR. MARTONYI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, hogy nagyon fontos és tartalmas vita zajlott le az állam vállalatokra bízott vagyonának a védelméről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban, vonatkozik ez mind az általános, mind a részletes vitára, mind pedig a bizottság, a terv- és költségvetési bizottság keretén belül lezajlott vitára. Nagyon sok lényeges és hasznos észrevétel hangzott el. Elnézést kérek, hogy ha most az idő rövidsége okából valamennyi észrevételre visszatérni nem tudok. A bizottsági munkáról Szabó Kálmán be fog számolni, s ennek kapcsán ezek az észrevételek természetesen a szavazásnál is felmerülnek. Én a magam részéről most ebben a rövid összefoglaló válaszban három kérdésre térnék ki mindössze, éspedig ezeknek a kiemelkedő fontossága miatt. Talán fontossági sorrendben. Az első az úgynevezett munkavállalói részvénytulajdonlásnak, munkavállalói részvényvásárlásnak a kérdése, amelyet több képviselő, elsősorban Zsidei Istvánné képviselőasszony felvetett. Ezek a felvetések egyaránt utaltak arra, hogy itt mind politikai, mind pedig gazdasági szempontból a privatizációs politika sikerének a szempontjából nagyon lényeges kérdésről van szó. A Kormány a munkavállaló részvényvásárlására vonatkozó koncepciót elkészítette. Ez tehát készen van. És a Kormány egyetért mindazokkal a felvetésekkel, amelyek leszögezték, hogy a privatizációs politikának ez egy rendkívül fontos eleme. Mindannyian tudjuk azt, hogy a hazai fizetőképes kereslet igen szerény, ezt a keresletet egy átfogó vevőtámogatási politikával kell segíteni, és ennek a politikának kiemelten fontos eleme a munkavállalói részvénytulajdonlásnak a segítése. Az erre vonatkozó módszerek többé-kevésbé adottak, nagyon sok külföldi példát tudunk hasznosítani. A program lényege az, hogy a munkavállalókat különböző hitelkedvezményekkel és adókedvezményekkel segítsük abban, hogy hitelben vásárolhassanak részvényt és azt a hitelt hosszabb idő elteltével fizessék vissza, és ezt követően szerezzenek korlátozásmentes tulajdonjogot a forgalomképessé váló részvényük felett. Nem vagyok abban biztos, hogy ennek a programnak a megvalósításához egy átfogó törvényi szabályozás szükséges. Az bizonyos, hogy törvényre van szükség bizonyos adókedvezményeknek a megteremtéséhez, mert hiszen itt el kell térnünk az adótörvény szabályaitól. Az azonban már elképzelhető, hogy a további részletes feltételeket, tudniillik annak a feltételeit, amelyek megvalósulása esetén a munkavállalók részesednek ezekben a kedvezményekben, azt már akár alacsonyabb szintű jogszabály is tartalmazhatja. Ez azonban későbbi döntés kérdése. Itt most arra szeretnék még utalni, hogy ez a típusú munkavállalói részvényszerzés ennek a politikának csak az egyik lehetősége. A másik lehetőség az — és ez sokkal egyszerűbb —, hogy ez a most létrehozandó Állami Vagyonügynökség ez a vagyonpolitika keretében, adott esetben kedvezményes feltételek mellett, tehát alacsonyabb áron juttat, ad el állami vagyont munkavállalóknak, mint az az ár, amit egyébként a nemzetközi piacon, például a bécsi tőzsdén ezekért a részvényekért kaphatnak. Ebben sincs semmi újdonság. Valamennyi privatizációs politikának része volt az, hogy esetleg a részvénytulajdonosok meghatározott csoportjait, például magánszemélyeket, esetleg különösen munkavállalókat előnyben részesítenek az állami vagyon értékesítése során. Ennek egyik szempontja például az — és ez volt a helyzet Franciaországban —, hogy a részvénytulajdonosok körét lényegesen kiszélesítsék, ezzel erősítsék a tulajdon iránti bizalmat, a tulajdonban való részesedésnek a lehetőségét bővítsék, és egyidejűleg talán a társadalmi feszültséget is enyhítsék. Nos, ilyen lehetőségünk nekünk is lesz, hogy ha három feltétel adva van. Az első az, hogy legyen állami vagyon, amit értékesíteni lehet. A másik feltétel az, hogy legyen egy állami vagyonpolitika, amelynek keretében meg lehet hozni azokat a döntéseket, amelyek ilyen típusú részvényeladásra irányulnak. A harmadik feltétel az, hogy ennek a politikának legyen egy gazdája, egy Állami Vagyonügynökség, amelyik ezt, mint szervezet, ezt a politikát meg tudja valósítani. Azt hiszem, hogy éppen ez a célja ennek az állami vagyonügynökségről szóló törvénynek. A másik kérdés, amivel szeretnék szintén röviden foglalkozni, hogy a vitában több alkalommal felmerült: vajon ez az úgynevezett védelmi törvény nem fogja-e akadályozni, gátolni a külföldi tőkebefektetéseket? Azt hiszem, hogy a külföldi tőkebefektetések különleges jelentőségét Bognár József akadémikusnál ékesszólóbban aláhúzni nem lehet, nem szükséges. Ezt tehát nem ismételném meg, csak egyetlen elemre utalnék. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatos egyik legnagyobb gond a magyarországi tulajdonlási viszonyok tisztázatlan volta. Annyira így van ez, hogy például a Világbanknak a külföldi tőkebefektetésekkel foglalkozó szakosított intézménye — mely különben nagyon sok magyarországi beruházásban is részt vett már — tőkebefektetési többletkockázatként jelöli meg a magyarországi tulajdoni állapot rendezetlenségét, és megoldás javasol. Ez a kockázat tudniillik abból fakad, hogy a külföldi társaságok, befektetők számára hihetetlennek tűnik az, hogy van olyan ország, ahol egyrészt a nem tulajdonostól minden korlátozástól mentes tulajdonjogot lehet szerezni. Másrészt pedig ez a tulajdonos — valóságos vagy elvi jogi tulajdonos — semmiféle igényt nem támaszt arra, hogy az ilyen típusú ügyletekbe belefolyjon. Erről ugyan a hazai szakértők meg tudják győzni, azonban marad benne egy aggodalom, egy kétkedés, sőt az is felmerül benne, hogy talán nem túlságosan kedvezőek esetleg az általa kötött üzlet féltételei, mármint a saját számára.