Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-75

6261 Az Országgyűlés 75. ülése, 1990. január 25-én, csütörtökön 6262 magáról, hogy van pár száz okos ember ebben az országban, aki meg tudja mondani, hogy Kisújszálláson, Karcagon és Kecelen mit csináljanak az emberek. Másrészt a szövetkezeteknek is van önkormányzata, és ez a javaslat a közgyűlésretesz súlyos feladatot. Átmenet ez is. A megváltás témája nagy téma, de ha a rehabilitáció morális megoldásán túlmenve nézzük az anyagi oldalt, egyszerűen kibírja-e ez az ország, hogy szinte minden állampolgára sértve, valamilyen anyagi rehabilitációban részesüljön? Úgy érzem valahogy, nagyon sokan most is elszakítják a szövetkezetet és a tagot. Ez egy, kérem! Abban az esetben változik a kép, amikor az örökös nem ott dolgozik, városban él, földjét megváltották. De azért valahogy mindig úgy hull vissza mindenféle vélemény, hogy a ma szövetkezeti tagja, a ma szövetkezete a hibás! Kérem, nem! Nem . .. A szövetkezetek a földmegváltáskor azt a pénzt nevetséges összegnek tartották, de belefért abba az alacsony mezőgazdasági árba, amelyet alkalmaztak. Erről is volt szó. Földmegváltásról beszéltünk, és elhangzott az is, hogy a '47-es témákkal ne foglalkozzunk! Tallóssy Frigyes képviselőtársam pedig már azzal is foglalkozott. Én a földforgalmazás oldaláról vetem föl mindkét témát, és — Király Zoltán: — nem új földosztásra van szükség, hanem a földtulajdon megállapítására! A szövetkezetek nem földet akarnak osztani, hanem tulajdont megállapítani, és a tulajdonos döntsön, hogy mit kíván tenni a földjével! Az államosított parasztbirtokok sem egy ilyen mjnden-birtok-belekerüléssel zajlottak le, hanem ahol valamit akart az akkori hatalom, azt megtette, de 500 méterrel arrébb már nem! Most tessék azt nézni, hogy amikor a tulajdont keressük, illetve a tulajdonos keresi a földjét, az egyik megkapja, a másik nem! Mert az egyikét államosították, a másik belépett a földjével. Bonyolítja a kérdést az is, hogy a ma működő állami gazdaságok zöme többszörösen tagosított, államosított földeken működik. Több mint százezer ember dolgozik ezeken a területeken. Óriási vagyont gyűjtöttek össze. Kié is akkor a föld? Még bonyolítja a helyzetet, hogy 1953—54-ben, a Nagy Imre-kormány idején már volt valamilyen rendezés, 1957-ben szintén. És még mindig rendezetlen dolgok vannak! Két-három állami gazdaságban megnéztem, hogy a volt tulajdonosok közül van-e még valaki? Még az örökösökből sincs! Még tovább bonyolítja: 870 ezer hektár esett ki a mezőgazdasági termelésből úgy, hogy annak felén erdők létesültek, a másik felén lakóházak, utak, kórházak és egyéb építmények, majorok. Akkor most kinek a földjén épültek ezek? Csak a megváltott, csak az államosított, vagy a mindenki földjéből?! Úgy érzem, igazságos és lelkiismeretes földforgalmazás addig nem lehetséges, míg e két nagy témára választ nem adunk. De a kérdés bonyolultságát, azt hiszem, lehet érzékelni az általam elmondott példákból, és én ezért mondom azt, hogy most fogadjuk el a Kormányjavaslatát, mert erre egy hónap alatt lelkiismerettel, anyagiakkal, joggal választ adni nem tudunk. Ez maradjon az utódainkra. De hozzá kell nyúlni, mert a falu nyugalmát enélkül nem lehet megteremteni! Köszönöm figyelmüket, (laps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! Azt gondoltam, hogy a szünet előtt a vitát be tudjuk fejezni, de úgy gondolom, ez reménytelen. Ezért most 20 perc szünet következik. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a földről szóló törvényjavaslat vitáját. Varga János képviselőtársunkat illeti a szó. VARGA JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés, Képviselőtársaim! Szeretnék olyan erős lenni, hogy meg tudjak mindenkit győzni arról, hogy most amiről vitatkozunk mennyire túlfűtött és beláthatatlan következményekkel járó kérdés. A bizonyosságaimat is elmondom erre. Én szinte nem látom megoldhatónak a kérdést. Azt mondom, attól félek, amikor a két pólus találkozik egymással legelőször. Találkozni fog az, aki visszaköveteli a földet minden különösebb érv nélkül, és találkozni fog az, aki rájön arra, hogy pillanatok alatt föld és munkaeszköz nélkül marad. Attól a pillanattól félni kell — szeretném hozzátenni. Aki termelőszövetkezeti összejövetelekrejár és termelőszövetkezeti rendez menyeken az utóbbi időben részt vesz, annak ezt tudni kell. A lelkiismeretemet szeretném megnyugtatni hozzászólásommal, hogy elmondtam a véleményemet ezzal kapcsolatban és talán meg tudom akadályozni, hogy ebből nagyobb probléma legyen. Én azt mondom, léptünk előre, ennek a Parlamentnek nem lehet lelkiismeretfurdalása, hiszen az elmúlt időszakban és főként 1989. július l-jétől lehetővé tettük azt, hogy a termelőszövetkezetben többet földmegváltás ne legyen és ezt a termelőszövetkezetek tegyék bele az alapszabályaikba. Úgy gondolom, megléptük azt, amit átgondoltan a mai körülmények között meg lehet lépni. Ez a mai kornak a lépése volt. De vajon megléphetünk-e mi, a Parlament 30 évre visszamenőleg mindent felforgató generális kérdést. Jelen pillanatban azt mondom, én a haladás híve vagyok és elmondhatom azt is, hogy a megoldást is nagyjából látom. De nem ez a két pólus a megoldás. Az egyik pólus — a konzervatívak — a termelőszövetkezeti mozgalom ekkénti fennmaradását javasolják, a másik a 47-es földosztást javasolja, amit Király Zoltán mondott. E két pólus között igenis van megoldás. Egyetértek a miniszter úr által beterjesztett javaslattal. Ugy érzem, amit 1989. július 1-je után tettünk, és ha ezt még hozzátesszük, még egy lépést tettünk ahhoz, hogy a legtisztességesebb megoldások szülessenek az elkövetkezendő hónapokban. Olyan messze van, olyan sokat kell várni? Egy évig. — Vártunk 30 évet! — hogy a tulajdoni reformmal együtt oldódjon meg, amely a legfontosabb lépés. — Kínlódunk hónapok óta, mert a tulajdoni reform megoldatlansága miatt nem tudunk szinte egyetlen kérdést sem megoldani. Pörgünk a kérdések körül! Miért kell