Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-74

6167 Az Országgyűlés 74. ülése 1990. január 24-én, szerdán 6168 DR. TÖMPE ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Martonyi János kormánybiztos úr a két törvénytervezet létrehozásának legfőbb indokairól beszámolt, én ezeket nem kívánom megismételni. Kérem azonban önöket, hogy az ő beszámolóját egyidejűleg az én bevezetőm bevezetőjének is szíveskedjenek tekinteni. Az Állami Vagyonügynökség — közben ugyanis a neve megváltoztt, Nemzetiről Állami Vagyonügynökségre a képviselők javaslataira — az államtalanításnak fontos szervezete. A szervezet fő célja a rosszul kezelt állami vagyon valódi tulajdonosokhoz való eljuttatása, mégpedig társadalmi kontroll mellett, történjék ez maguknak a vállalatoknak a kezdeményezésére, illetve az állam akarából. A szervezet azonban nem önmagától lendül működésbe. Tevékenységének vezérlő elvet az úgynevezett vagyonpolitikai irányelvek adják meg; ezeket most a tájékoztatóban tártuk Önök elé. A vagyonpolitikai irányelvek írják le azt a szerepet, amelyet a Parlament az Állami Vagyonügynökségnek a privatizációs program végrehajtása során szán. A Vagyonügynökség működése az állami tulajdonban lévő vagyon azon részére vonatkozik, amely vagy már társasági formában működik, vagy átalakulás révén társasággá válik. Az állami vagyonnak túlnyomó hányadára vonatkozóan a törvénytervezet tehát előírásokat nem tartalmaz. Ennek az az oka, hogy felfogásunk szerint az állami vállalatok szerepének, jogi formáinak áttekintése és módosítása csakis egy átfogó tulajdonreform keretein belül valósítható meg. Tapasztalatainkból adódik, hogy a legsürgetőbb tennivalók a vagyonvédelem területén levő feladatok ellátása terén jelentkeznek. A vagyonvédelem nem jelenti az üzleti önállóság megakadályozását, a kibontakozó társaságalapítások indokolatlan blokkolását, és főként nem jelentheti az államigazgatás újbóli térnyerését az üzleti közösség törekvéseivel szemben. Jelenti viszont azt, hogy az állami vagyon átalakítása és főként eladása társadalmi kontrollt követel meg. A folyamatnak szolgálnia kell a tulajdoni, tulajdonosi arányok helyrebillentését is. A társadalom számára jelentenie kell jövedelmeket is. Mert különben a gazdaság aligha fog kikerülni épen az állami adósság szorításából. Az Állami Vagyonügynökség létrehozását azért javasoljuk, mert a sikeres privatizációs politika hatásos szervezetet kíván. A vállalati kezdeményezésekre beindult spontán jellegű privatizáció ellenőrzését ugyancsak meg kell szervezni. Az Állami Vagyonügynökség nem üzletellenes céllal jön létre, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A viták során újra és újra felmerült ez a kifogás. Tény azonban, hogy a zárt körű, a társadalmat kizáró alkudozásokat meg akarjuk szüntetni, és ebben az értelemben valóban erre készül a Vagyonügynökség, hogy bizonyos ősi jogokat csorbítson. Ezt az államtalanítási, a privatizációs folyamat természetes velejárójának tartjuk. Nincs elvileg más módja annak, hogy a valódi tulajdontól, a valódi tulajdonlástól elzárt egyéni vállalkozók, ezek csoportjai, továbbá közösségek, a helyi alapítványok az állami vagyon feletti eddigi rendelkezési jogok módosítása nélkül valaha is birtokon belül kerüljenek. A legsürgetőbb cél tehát a már megindult privatizáció zártságának a megszüntetése, a folyamatok láthatóvá és a társadalom által is megítélhetővé tétele. Ezzel érdemben javul, felfogásunk szerint, a tulajdonhoz jutás esélye. Az Állami Vagyonügynökséggel abban az értelemben is újítani kívánunk, hogy szervezetét meglehetősen kicsire, bár ütőképesnek terveztük. E szervezeti struktúra csakis a szükséges ellenőrzési pontok, funkciók megvalósulását teszi lehetővé. A Vagyonügynökség megrendel, és remélhetőleg a gombamódra szaporodó hazai és külföldi vállalkozók révén dolgoztat, és ezzel sajátságos vállalkozási élénkítést hajt végre. A viták során felmerült problémák jórészét sikerült megoldani. Meg kell azonban mondani, hogy jócskán maradtak nyitott kérdések. Ezek nagyobbik része a jövendő működésre vonatkozik. Hogy például a Vagyonügynökség miféle részszerződéseket köt, vajon melyek pontosan azok az ágazatok, ahova külföldi tőketöbbséget örömmel várunk, és melyek azok, ahol egy ilyen többség megakadályozása a cél. Most a nyitott kérdések egy részére őszintén meg kell mondani, a gyakorlat fogja megadni a választ, gyakorlat nélkül nem javasoljuk az elképzeléseket törvénybe foglalni. Természetesnek tartjuk azt is, hogy e téren a Kormánynak is elvégzendő gazdaságpolitikai házifeladatai vannak. Igyekeztünk tehát elkerülni minden olyan paragrafust, amely ugyan kívánkozott volna a szabályt hozó tolla hegyére, de amely mögött tényleges tapasztalat nem volt. így például nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a megvalósuló privatizáció során a vidéki gyáregységek önállósodása, vagy a dolgozói kollektívák tulajdonvásárlása lényeges szempont legyen. Azt azonban, hogy a törekvések a választásokat követő Parlament által kialakított tulajdonreform során hogyan alakulnak, nyilvánvaló, most korai lett volna eldönteni. Ezeket a kérdéseket a társadalom nyilvánosságával együtt kialakított tulaj donvállalási reform során kell megválaszolni. S a válaszokat a vagyonpolitikai irányelvek fogják tartalmazni. Azt javasoljuk, hogy a szakértők, a leendő Vagyonügynökség átmeneti vagyonpolitikai irányelveket nyújtson be a Parlament számára, azonban az 1990— 9l-es időszakra az irányelveket a Parlament, a következő Parlament az őszi idényben fogadja el a tulajdonváltási reform keretein belül. Lényeges kérdés a Vagyonalap felügyelete, a Vagyonügynökség felügyelete. A Kormány javasolja, hogy az Állami Vagyonügynökség a Minisztertanács felügyelete alá tartozzék. Ennek az álláspontnak több oka van. Az államtalanítás a Kormány gazdaságpolitikájához talán a legsokrétübben tartozó elem. A privatizációnak szorosan kell beágyazódnia a Kormány struktúrapolitikájába, szervesen kapcsolódnia kell az általános és regionális foglalkoztatáspolitikához, nem is beszélve a külföldi tőke bevonására irányuló törekvésekről.