Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-74
6143 Az Országgyűlés 74. ülése 1990. január 24-én, szerdán 6144 illetőleg parancs. Ezeket a múlt héten átvizsgáltuk, és hétfőn délután éppen teljes ülést tartott az Alkotmánybíróság ebben az ügyben, amikor először telefonon, majd pedig írásban is értesítést kaptunk Horváth István akkori belügyminisztertől, hogy az összes vonatkozó jogszabályt hatályon kívül helyezte. A Minisztertanács a három határozatát már vasárnap hatálytalanította, így egyszerűen nem maradt tárgya az eljárásunknak. Az Alkotmánybíróság azonban nemcsak azt tartja feladatának, hogy megállapítsa egyes jogszabályok alkotmányellenességét, hanem ki akartuk fejteni a határozatunk indoklásában azt is, mikor, milyen körülmények között tartanánk alkotmányosnak a titkos szolgálatoknak a tevékenységét. Mi nemcsak a belügyi utasításokat néztük át, hanem a külföldi jogállamok gyakorlatát is tanulmányoztuk a múlt héten, úgyhogy meglehetősen pontos képünk van arról, milyen is az a kényes egyensúly egyrészt az állampolgári jogok védelme, másrészt pedig a titkos szolgálat közérdekű működőképességének a fenntartása között. Hiba lenne, hogyha ez a tudásunk veszendőbe menne. Éppen ezért és az ország stabilitása érdekében is kívánatosnak tartaná az Alkotmánybíróság, ha az erre az ülésszakra beterjesztett törvényjavaslat elfogadása után a miniszterelnök úr előzetes normakontroll céljából az Alkotmánybírósághoz fordulna, és az Alkotmánybíróság megvizsgálhatná, hogy vajon ez a törvénytervezet megfelel-e a jogállamiság követelményeinek. Erre tisztelettel felkérem a miniszterelnök urat. Ugyancsak megkérem Gál Zoltán államtitkár urat, hogy az összes vonatkozó végrehajtást képező miniszteri utasítást és parancsot tájékoztatás céljából szintén küldje meg az Alkotmánybíróságnak, hiszen ezt a törvényt önmagában véve, mivel általános, nem tudnánk értelmezni, másrészt egyébként is köteles a minisztérium a végrehajtási szabályokat a törvénnyel egyidőben megalkotni. Ha ez megtörténne, nyugodtabbak lehetnénk a jövőben a titkos szolgálat tevékenysége miatt. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A megkésett délelőtti szünetet most tartanánk meg. Bejelentem, hogy a mostani szünetben a független képviselők csoportja — ha szabad így neveznem őket leegyszerűsítve — az l-es kapunál levő földszinti 6-os teremben tart ülést. Húsz perc szünet következik, munkánkat 12.05 órakor folytatjuk. (Szünet: 11.43 órától 12.14 óráig - Elnök: Horváth Lajos) ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Szíveskedjenek helyet foglalni. Folytatjuk a vitát. Szólásra következik Tamás Gáspár Miklós képviselőtársunk Budapest 14. választókerületéből. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: Tisztelt Ház! Nehéz helyzetben szólok hozzá mind a lehallgatási botrány folytán kialakult politikai helyzet fontos kérdéseihez, mind pedig ahhoz az átmeneti törvényjavaslathoz, amely az úgynevezett különleges eszközök alkalmazását kívánja átmenetileg szabályozni. Azért nehéz a helyzet általában - és az enyém ma itt különösen —, mert úgy hiszem, hogy e körül az ügy körül igen sok a félreértés. Éppen azért, mivel ez kényes, nehéz és fontos kérdés, félreértés nélkül és pontosan igyekszem majd fogalmazni. Engedjék meg, hogy ezért bevezetőül néhány dolgot leszögezzek. Az első dolog a következő. Én azt hiszem, és azt hiszik azok, akikkel egy politikai mozgalomban tevékenykedem, hogy államra szüksége van a nemzetnek. Akkor lesz azonban a nemzetnek olyan állama, amely igazán szolgálni fogja az országot, amikor nem az államot védik specializált szervezetek az állampolgároktól, hanem amikor az állampolgárokat is védi a törvény az államtól. Amikor a szabadelvű demokráciák kialakultak, akkor ismerte föl az emberiség, hogy az állam nemcsak engedelmes eszköze annak a rendnek, amelyre minden társadalomnak szüksége van, hanem veszélyforrás is, amellyel szemben egy szabad országban a szabad állampolgároknak védekezniük kell. A szabadelvű demokráciák történetét, Tisztelt Országgyűlés, úgy is felfoghatjuk, mint az állam korlátozására tett folyamatos törekvések történetét. Az a hit, amely segített megteremteni azt az államberendezkedést, amelytől, úgy látszik, mindannyian megpróbálunk szabadulni, azt gondolta, hogy ezeknek a törekvéseknek a történetét meg kell állítani, meg kell fordítani: az állam legyen az a szervezet, amely az állampolgárok magánügyletei és saját akarata helyett az igazságosságot biztosítja. Tudjuk, hogy sok helyütt és sok korszakban milyen eredményekhez vezetett az álom, amely az állam ilyen mérvű beavatkozásától várta az igazságosság megteremtését. Mi olyan Magyarországot szeretnénk, ahol az államtól többé nem kell félni, ahol az állam valóban nem sokkal több, mint gépezet, amely nemcsak a többségi akarat végrehajtására szolgál, hanem amely megvédi a kisebbségeket, a családokat, egyéneket, ha úgy tetszik, saját magától. Azért, hogy az állam saját magát is tudja korlátozni napi tevékenysége során, olyan törvényekre van szükség, amelyek ezt kötelezővé teszik. Mi, Tisztelt Ház, nem holmi jakobinus, forradalmi, többségi uralmat kívánunk, hanem a törvények uralmát. Éppen ezért, mivel mi ilyen országot szeretnénk — a félelemnélküliség, a jogbiztonság, a zavartalan alkotó munka országát —, azt kell mondanom, hogy a lehallgatási botrányra reagáló két, két és fél államférfiúi beszéd, amelyet tegnap hallottunk, bennem mély csalódást keltett. A lemondott belügyminiszter nem tartotta szükségesnek, hogy a sajnálkozás egyetlen szavát intézze azokhoz, akiknek emberi —jelesül: személyiségi — jogait a fennhatósága alá tartozó szervezet munkatársai folyamatosan megsértették. Én úgy gondolom, tisztelt Ház, hogy ez nemcsak az érintettek megsértése, hanem a magyar közvélemény megsértése is. Horváth István belügyminiszter
