Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-74

6131 Az Országgyűlés 74. ülése 1990. január 24-én, szerdán 6132 Kérem, hogy ezt tekintsük tárgyalási alapnak. A törvényjavaslathoz kapcsolódóan a két bizottság országgyűlési határozat-tervezetet is készített, amelyet 532. számon szintén kiosztattam. A két előterjesztésről együttes vitát tartunk, de külön-külön fogunk határozni benne. A törvényjavaslat beterjesztője dr. Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár. Övé a szó. DR. GÁL ZOLTÁN, belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Alelnök Ur! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt másfél nap folyamán jó néhány képviselő talán egy fokkal melegebben fogott velem kezet, időnként vállveregetést is kaptam, amelyeket én együttérzésnek fogtam fel. Azt kérem a tisztelt képviselőktől, hogy ez az együttérzés a beszámolóm után is maradjon fenn. (Derültség.) Tudniillik két feladattal kell most megbirkóznom. Egyrészt tájékoztatást kell adnom önöknek az úgynevezett lehallgatási botrányról, vagy ha úgy tetszik, a magyar Duna-gate ügyről, másrészt meg kell nyernem önöket annak a törvényjavaslatnak, amely a titkosszolgálati eszközök és módszerek átmeneti alkalmazásáról szól. Nem végeztem konkrét történeti kutatásokat. Bizton állíthatom azonban, hogy a Magyar Országgyűlés történetében ilyen napirendeket még nem tárgyaltak. Ugy érzem, azt is hozzátehetjük, hogy ha nem is rendkívülinek, de meglehetősen ritka napirendnek minősíthető ez a világ más országainak parlamentjeiben is. Abban, hogy ezt a két témát, — mármint a Dunagate ügyet és ezt a törvényjavaslatot együtt tárgyalja a Parlament — benne van a magyar demokráciának egyre izmosodó lendülete, felnőtté válása, s véleményem szerint annak gyermekbetegségei is. A dolog ugyanis, azt hiszem nem vitásan, mély politikumot hordoz, amely a mai magyar valóságot tükrözi. Erről álláspontom szerint a miniszterelnök úr és Horváth István tegnap meggyőzően beszélt. Én mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom azoknak a gondolatoknak a felidézését, amelyeket ezek a beszédek tartalmaztak az ügy megítélése folyamán. Tisztelt Országgyűlés! Elsőként az úgynevezett Duna-gate ügyről szeretnék tájékoztatást adni. Bármennyire is szeretném az önök idejét kímélni, néhány dolgot mindenképpen előre kell bocsátanom. Az egyik az, hogy ne várjon tőlem senki valami szenzációs leleplezéseket, vagy beismeréseket. Ugy gondolom, hogy a Magyar Országgyűlés szintjén ezt a kérdést helyén kell kezelni. Ez pedig azt jelenti megítélésem szerint, hogy ez az egész ügy — előzményeivel és megoldási módjaival — hogyan illik a magyar jogállamiság kiépítésébe. A másik, amit előrebocsátanék, hogy a magam részéről tartózkodom az ügy történetének és fejleményeinek taglalásától, hiszen a tömegkommunikáció január 5-e óta szinte folyamatosan foglalkozik a témával. Ugyanerre a magatartásra int a Minisztertanács vasárnap tartott ülése, ahol erről a kérdésről beható vita folyt. Ennek eredményét a közlemény ugyancsak megismerhette az ülésen hozott szervezeti és személyi döntésekkel együtt. Ugyancsak a tartózkodásra int az is, hogy az ügyben — közismerten — az illetékes ügyészségek nyomozást folytatnak. Ez még nem fejeződött be. Ezért is tartózkodom bármiféle olyan megállapítást tenni, amely később megalapozatlannak bizonyulhat. Bár másokat ez a helyzet — sajnos — nem tart vissza attól, hogy megfellebbezhetetlen ítéleteket mondjanak. A tájékoztatómat ebből következően elsősorban arra a bizottsági jelentésre alapozom, amelyet a miniszter küldött ki az ügy kivizsgálására, másrészt azokra a vizsgálatokra természetesen, amelyeket a minisztérium vezetése ez ügyben folytatott. Ez természetesen — bár tisztában vagyok vele - hogy gyengíti mondanivalóm erejét, de az Országgyűlésnek még módja lesz más forrásból is tájékozódni, hiszen a Minisztertanács elnöke tegnap nyilatkozott, hogy a Kormány támogatja annak az országgyűlési bizottságnak a kiküldését, amelyről itt szó van, és amely az ügy részleteit hivatva lesz megvizsgálni és önöket tájékoztatni. Ezek után, bármennyire is szeretnék az idővel takarékoskodni, még egy megjegyzést előre kell bocsátanom. Nevezetesen azt, hogy az elmúlt évtizedekben nem nagyon illett beszélni ebben az országban arról, hogy Magyarországon van állambiztonsági szervezet. Arról pedig különösen nem volt ildomos tudni, hogy ez a szervezet — de a rendőrség is a bűnüldöző munkája során — használ a törvényjavaslat által különlegesnek nevezett olyan eszközöket, amelyek természetükből eredően állampolgári jogok korlátozásával járnak. Most először nyílik mód arra, hogy az állampolgárok nyíltan szembesüljenek azzal, hogy a társadalom és állam szuverenitásának és alkotmányos rendjének védelme, valamint a bűnüldözés nem nélkülözheti ezt a fajta speciális állami tevékenységet, s ennek sajátos eszközrendszerét. És ezt a két közkeletű szót, hogy sajátos, nyomatékkal szeretném hangsúlyozni. Ügy érzem ez kifejezi, hogy a helyzet értékelésénél, körülményeinél, és főleg részleteinél mértéktartással kell eljárnunk. Ennek kapcsán mindenkinek figyelmébe ajánlanám azt a gondolatot, amelyet az Alkotmánybíróság egyik tagja körülbelül úgy fogalmazott meg; a titkosszolgálatok ellenszere nem elsősorban a nyilvánosság, hanem egy olyan garanciarendszer, egy olyan intézményrendszer, amely kívülről ellenőrzi ezt a tevékenységet, s ezt az ellenőrző tevékenységet bizalmi férfiak végzik. Ugy hiszem, hogy ezek a jövőre nézve is megszívlelendő gondolatok. Ennek a kissé hosszabbra nyúlt bevezetőnek a megtétele után — amit azonban talán a téma rendkívülisége indokolttá tett — rátérek a konkrét mondanivalómra. Elsőként úgy érzem, arra kell választ adnom, hogy mi volt az állambiztonsági főcsoprtfőnökség belső biztonsági szolgálata tevékenységének politikai irányultsága. Ezt ismét némi történeti visszapillantással kell kezdenem.