Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-74
6123 Az Országgyűlés 74. ülése 1990. január 24-én, szerdán 6124 Ennek az elismerésnek helye van, ezt ezen a parlamenti ülésen világosan ki kell jelenteni és hozzá kell tenni azt is, hogy mindaz ami ezzel szemben történt az utóbbi negyven esztendőben rossz, téves vagy bűnös politika következményeként, mindezek a következmények kiküszöbölendők és mind szellemi, mind anyagi értelemben szükség van a reparációra és ennek meg kell történnie. Csak annyit tennék hozzá, hogy ez áll az egyház különböző személyiségeit — éppen egyházi tevékenységük politikai értékelése miatt — büntetőbírói úton elítélt személyekre is. Nagyon remélem, hogy az a törvény, amelyet csaknem egy évvel ezelőtt itt a Parlamentben a koncepciós perekkel kapcsolatos ítéletek semmisségéről, mint feladatot a kormány elvállalt, még ez elé a Parlament elé kerülhet és ebben a törvényben kiemelt helyen szerepelnek azok az egyházi személyek, elsősorban Mindszenty József bíboros, főpapok és egyszerű lelkészek és hívők, akik ártatlanul szenvedtek üldöztetést az elmúlt időszakban éppen egyházi tevékenységük politikai megítélése miatt. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik. Tekintettel arra, hogy alkotmányerejű törvényről kell döntenünk, elfogadásához kétharmados többségi szavazatra van szükség. Az Országgyűlésnek jelenleg 377 tagja van, így a kétharmados többséghez 252 „igen" szavazat kell. Az érvényes szavazáshoz legalább ennyi képviselőnek kell helyet foglalnia a teremben. Kérem, tartsunk jelenléti ellenőrzést, mérési idő tíz másodperc. (Megtörténik) Kérem a tábla letörlését és megismételjük a szavazást. Most tessék megnyomni a gombol '(Megtörténik) Köszönöm szépen. Az ülésteremben 312 képviselő foglal helyet, így biztosított a minősített szavazás. Először a módosító indítványokról kell szavaznunk. A korábban benyújtott módosító javaslatokat a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság 520. számú jelentése tartalmazza, ez mára már elévült. A tegnapi vita során elhangzott módosító indítványokról a bizottság vitát tartott és korábbi jelentése helyett egy új jelentést készített, amelyet 534. számon ma reggel osztottam ki képviselőtársaim között, remélem megkapták és tanulmányozhatták. Eszerint fogunk szavazni! A jelentés első pontja tartalmazza dr. Pregun István indítványa alapján a bizottság javaslatát, amely a törvényjavaslat 2. §-a (2) bekezdésére vonatkozik. A miniszter a javaslattal egyetért, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító indítványt? Szavazzunk! (Megtörténik). Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító indítványt elfogadta. A jelentés 2. pontja tartalmazza Roszik Gábor javaslatát, amely a törvényjavaslat 5. §-ára vonatkozik. A javaslat lényege — amint hallották — a tényleges gondviselőnek a szülővel és a gyámmal azonos jogokat kíván biztosítani. A módosító javaslattal sem a bizottság, sem a miniszter nem ért egyet. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot? Szavazzunk! (Megtörténik.) Köszönöm. Kimondom a határozatot, az Országgyűlés a módosító javaslatot nem fogadta el. Ha lehet, kérem átállítani tíz másodpercre a szavazási időt. A jelentés 3. pontja tartalmazza Rózsa Edit javaslatát, amely a törvényjavaslat 5. §-ára vonatkozik. A módosító javaslatot a bizottság és a miniszter támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,elfogadja-e a módosító indítványt? Kérem szavazzunk! (Megtörténik). Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító indítványt elfogadta. A jelentés 4. pontja tartalmazza Rózsa Edit, Roszik Gábor, Tamás Gáspár Miklós ] képviselőtársaim javaslatát, amely a törvényjavaslat 6. pontjára vonatkozik. A módosító javaslatot a bizottság és a miniszter támogatja. Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító indítványt. Kérem, szavazzunk. (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés a módosító indítványt elfogadta. A jelentés 5. pontja tartalmazza az ifjúsági és sportbizottság javaslatát, amely a törvényjavaslat 7. pontjára vonatkozik. A módosító javaslatot mind a bizottság, mind a miniszter támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító indítványt. Szavazzunk! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító indítványt elfogadta. A jelentés 6. pontja tartalmazza Rózsa Edit, Roszik Gábor, dr. Vona Ferenc képviselőtársaim javaslatát, amely a törvényjavaslat 7. pontjára vonatkozik. A javaslat lényege — amint azt hallották —, hogy a katonák együttes vallásgyakorlását kívánja engedélyezni. A módosító javaslattal sem a bizottság, sem a miniszter nem ért egyet. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzunk. (Szavazás.) Kimondom a határozatot: Az Országgyűlés a módosító javaslatot nem fogadta el. A jelentés 7. pontja tartalmazza Tamás Gáspár Miklós javaslatát, amely a törvényjavaslat 8. és 14. paragrafusára vonatkozik. A javaslat lényege az egyházak megalakításának és nyilvántartásba vétele megtagadásának a szabályozására vonatkozik. A módosító javaslattal sem a bizottság, sem a miniszter nem ért egyet. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzunk. (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: Az Országgyűlés a módosító javaslatot nem fogadta el. A jelentés 8. pontja tartalmazza Tamás Gáspár Miklós javaslatát, amely a törvényjavaslat 12. és 23. paragrafusára vonatkozik. A módosító javaslatot a bizottság is és a miniszter is támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító indítványt. Szavazzunk! (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: a módosító indítványt az Országgyűlés elfogadta.