Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6109 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6110 ra bízzák — ebbe az állam lehetőleg ne nagyon avat­kozzék bele. Az első mondat, amely a gyermek tes­ti, értelmi és erkölcsi fejlődésének előmozdítására vonatkozik, bőven elegendő. Mindezeknek a módo­sító javaslatoknak az a lényege, hogy ezen a terüle­ten is — mint minden más területen — csökkentsük az emberek magánéletére, hitelére, lelkére irányuló állami beavatkozást. Minél inkább biztonságban van belső életünk a hatóság, az állam beavatkozásától, annál szabadabbak vagyunk. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában dr. Tóth Károly, dr. Vona Ferenc, Tamás Gáspár Miklós, Rózsa Edit, valamint Roszik Gábor képvise­lőtársunk módosító javaslatokat fogalmaztak meg. Az ülést ezért felfüggesztem, és a javaslatokat véle­ményezésre kiadom a jogi igazgatási és igazságügyi bizottságnak. Kérem, hogy a bizottság foglaljon ál­lást a módosító javaslatok támogatásáról. A javas­latokat megfogalmazó képviselők, valamint az igaz­ságügyi miniszter vegyen részt a bizottságnak a fő­emelet 37—38. számú termében tartandó ülésén. Mivel a vita hosszúra nyúlhat, az állásfoglalást meg kell fogalmazni, a jelentést pedig sokszorosíta­ni, — s még bejelentem, hogy a független képviselők csoportja a földszint 6. számú teremben, a szociális és egészségügyi bizottság a főemelet 66-ban ülése­zik, — ezért a mai napi munkát befejezettnek nyilvá­nítanám. . . (Zaj.) Egy pillanat türelmet kérek! A ha­tározathozatalra holnap kerülne sor. Glatz Ferenc miniszter úr kér szót. GLATZ FERENC: Tisztelt Ház! Mint ennek az ateista, kommunista - nem is tudom, hogy mondta Roszik Gábor képviselő úr — Kormánynak a tagja (Derültség). . . . szeretném felidézni, hogy itt a bolse­Hitelesít ették: Dr. Pesta László Rujsz Lászlóné Tornán Károlyné vikok lassan megszabadultak a bolsevizmusuktól — úgy látszik —, aztán megszabadultak harcos ateiz­musuktól. Én azt mondom: Isten mentse meg ezt a népet a hívő bolsevikoktól! (Derültség. Nagy taps.) De nem ezért szóltam hozzá, hanem a tárgyszerű­ség miatt. A megjegyzést inkább azért tettem, nehogy úgy tűnjön: ez a Kormány nem látja, mi folyik az or­szág politikai életében. Miközben végzi feladatát, közben — amint tegnap a rádióban is elmondtam —, a kitörő bozót-céllövölde nem mindig jól célzó, egymás­ra tüzelő muskétásai részéről, hol elölről, hol hátul­ról, hol oldalról kapjuk a golyókat. Mellünkbe, há­tunkba, véknyunkba, akik pedig a tüzet akarjuk rak­ni, a közösséget akarjuk funkcionáltatni. Ez a Kormány nemcsak ezért van itt. Pregun István képviselő úr mondataihoz szeret­nék megjegyzést fűzni. Szeretném, ha a bizottság, amikor visszavonul, nem foglalkozna az általa felve­tett kérdésekkel, mert ezeket a művelődési miniszter saját hatáskörében el fogja rendelni, mint ahogy az előttünk fekvő törvénytől függetlenül már hozott is ilyen rendelkezéseket. Szeretném továbbá remélni — kapcsolódva szintén a hozzászólókhoz, — mindaz, ami itt megfogalmazódott az oktatással, neveléssel kapcsolatban, majd az oktatási törvény módosítása­kor ismét szóba kerül. Megnyitja majd ez a törvény­módosítás az utat ahhoz, hogy Magyarországon a beiskolázás már szeptembertől ezen alapelveknek megfelelően történjék. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Megköszönöm miniszter úr kiegészítését — gondolom, erről is a bizottság fog dönteni. Képviselőtársaim! Jó munkát kívánok. Holnap reggel 9 órakor folytatjuk munkánkat. Az ülésnap vége: 16.46 óra. Soltészné Pádári lona Dr. Karvalits Ferenc Balogh László soros jegyzők

Next

/
Thumbnails
Contents