Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6069 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6070 Ki tagadná, hogy vannak visszahúzó erők és léteznek társadalmi igazságtalanságok? Én nem tagadom, és kormányom sem tagad el semmit azok elől, akikért dolgozik: az emberek elől. De tagadom azt, hogy ezeken a gondokon úgy lehet úrrá lenni, ha fokozzák a feszültséget, ha tovább szítják az elégedetlenséget, ha megingatják a működő intézmények iránti bizalmat — azaz szétzilálják a demokratikus átalakulás esélyeit. Mi azon dolgozunk, hogy ezeket az esélyeket megőrizzük, és ezekből mind többet valóra is váltsunk. A Parlament előző ülésszakán egy képviselőtársunk azt mondta, az emberek szívesen dolgoznának, de félkézzel nem lehet; ugyanis a másik kézzel a lecsúszó nadrágot kell tartani. Hadd mondjam ehhez, hogy kormányozni sem lehet, de legalábbis nagyon nehéz félkézzel. A másik kezünkkel állandóan a szemünk közé vágott sarat kell törölgetni. És tudom, hogy törvényt hozni is nehéz így. Azt mondják: dehát rengeteg a sár, ami összegyűlt. Ez igaz, de kérdezem: muszáj érte folyton-folyvást lehajolni és egymás arcába vágni, ez lenne az eltakarítás egyetlen módja? Én nem hiszem, és szerencsére a nép többsége sem hiszi ezt. Kormányunk két dolgot vállalt és tudta, hogy az nem kevés: a gazdaság működőképességének a megőrzését és az átmenet, a békés rendszerváltás jellegének a biztosítását. Arra számítottunk, mégpedig sokoldalú konzultációk alapján, hogy a hatalomért kezüket kinyújtó pártok és más társadalmi szervezetek ehhez partnerek lesznek és nem ellenfelek. Keveseket leszámítva ebben csalatkoznunk kellett, de gazdagabbak lettünk egy felismeréssel: ma Magyarországon a pártok nem programjaik hirdetésével és mellette szóló érveléssel versenyeznek egymással, hanem a még működőképes kormányzat elleni kíméletlen támadásokkal, s legtöbbjük ezt azzal kíséri, hogy persze nem akarják megbuktatni a Kormányt, mert az az érdekük, hogy a halaszthatatlan és az emberekre valóban súlyos terheket hárító intézkedéseket ez a Kormány egye meg. A Kormány — mint tudják — ezt elvállalta, de megkérdezem: komolyan gondolják, hogy eközben szemrebbenés nélkül tűrni fogja tisztességének, őszinteségének, szakértelmének a kétségbe vonását, sokszor tagjai emberi méltóságának a megtiprását, a gusztustalan gyalázkodást? őszintén örülök, hogy az ellenzék leghangosabb és eszközökkel legjobban ellátott erői már képesnek érzik magukat a kormányzásra, mert egyre rövidebb az idő, amin belül ezt igazolniuk kell, ha bizalmat kapnak a választóktól, — és nyilván nem fognak majd azzal érvelni, amit ettől a Kormánytól nem fogadtak el, hogy évtizedek alatt felgyülemlett problémákat nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Azt mondom tehát : előre a szabad választások utáni koalíciós kormányzásért. Csak minek az a nagy sietség? Nem tudják kivárni, hogy normális mederben és ütemben jusson el az ország a szabad választásokig és ott higgadtan, hisztéria és pánik nélkül fejezze ki szavazatával akaratát? El kellene kerülnünk, hogy felülkerekedjenek bizonyos öngyilkos ösztönök, mert öngyilkos hajlamra vall, hogy minden területen mesterségesen szítják a bizonytalanságot és bizalmatlanságot, hisztérikus hangulatot keltenek és minden, még működő intézmény működőképtelenségét sugalmazzák, így akarva valóban működésképtelenné tenni azokat. Alkotmányosságról, jogrendről, tisztességről, stabilitásról, békés, nyugodt átmenetről szónokolva, törekvéseikkel és akcióikkal pontosan ezeket az értékeket megingatva törnek kíméletlenül a céljaik felé. Nem a Kormány vagy a magam számára kérek kíméletet! Az ország és népének érdeke a mértéktartás, hogy ne sodorják felelőtlenül kormányozhatatlan állapotba a társadalmat. Naponta harsogják a nép fülébe, hogy az összeomlás küszöbén áll az ország, hadd féljenek, idegeskedjenek az emberek, akiknek éppen önbizalomra és nyugalomra lenne szükségük. Szinte csodálni kell, hogy e művi úton is keltett pánikhangulatban, de sajnos teljesen valós terheket cipelve, az emberek döntő többsége a munkára összpontosítja figyelmét és összeszorított fogakkal, keményen és becsületesen dolgozik. Elismerést és megbecsülést érdemelnek és persze jobb életet, aminek a közeli esélyét nem ők játszották el. Nem gazdasági összeomlás, hanem idegösszeomlás jelei tapasztalhatók többeknél, akik nem tudják szándékaikat a saját forgatókönyvük szerint átverni a politikai küzdelemben. Azt kell felelősen mindenkinek végiggondolni, hogy sem ultimátumokkal, sem támadásokkal nem lehetett és nem lehet előrehaladni. Olyan korrekt együttműködésre van szükség, amikor a politikailag jelentős tényezők a nehéz lépések felelősségéből is vállalják a rájuk eső terhet. Szeretnék néhány szót szólni arról is, hogy zaklatott viszonyok között mit tettünk és mit tudunk még tenni, hogy a gazdaság működőképes maradjon. Valójában azt a kérdést kell feltenni: mi az alapfeltétele a működőképességnek — és akkor a válasz egyszerű: a fizetőképesség illetve a külső finanszírozás folyamatosságának a biztosítása. Helyzetünk pedig olyan, hogy ehhez ma nélkülözhetetlen a Nemzetközi Valuta Alappal megállapodásra jutni. Nincs mit tagadni, a feltételeket nem mi határozzuk meg, hanem azok a helyzetünkből és a feltétlenül követendő célokból fakadnak. Kertelés nélkül megmondom: a helyzet igen súlyos és a Kormány azt egyáltalán nem dramatizálta túl a decemberi költségvetési vita során vagy azt megelőzően. Aki ezt állítja az valamilyen okból nem mond igazat, és ez nemcsak morálisan kifogásolható, hanem azért is, mert azt a képzetet kelti, hogy csak követelni kell, mert van még miből bővíteni a szociális kiadásokat vagy teljesítmény növelése nélkül emelni a béreket. Ha pedig ezt tennénk, önmagunk alól húznánk ki a szőnyeget. Kormányom erre nem fog vállalkozni, mintahogy a gazdaság működését lehetetlenné tevő vagy a szociális