Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5149 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5150 mányt is, a honvédelmi minisztert is ezen keresztül a Magyar Néphadsereget is közelről érinti. A honvédelmi minisztert azért, mert dr. Bokor Imre honvédezredes könyvére utalt, amelyben a hadsereg korábbi vezetőiről és a jelenlegi vezetőiről is szó van. A Kormányt azért, mert egy ilyen felvetés, illetve egy ilyen könyv ismeretében kötelességünk nem válasz nélkül hagyni az abban foglaltakat és úgy érzem, hogy mindnyájan, a kormány és az Országgyűlés alapvető politikai kötelessége, hogy korábbi állásfoglalásainkkal és határozatainkkal összhangban a magyar hadsereg, honvédség intaktságát, a társadalom előtti tekintélyének megőrzését a jelenlegi politikai helyzetben minden eszközzel fenntartjuk és megőrizzük. Ezért a honvédelmi miniszter kezdeményezésére a tegnap esti kormányülést követően úgy döntöttünk, hogy a felvetések, a könyvben meglevő állítások kivizsgálására a Minisztertanács felkéri az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnökét, hozzon létre egy bizottságot, és ez a bizottság egyfajta etikai vizsgálatot végezzen el és a vizsgálatának eredményéről a közvéleményt tájékoztatni fogjuk. Ez a bejelentés a mai kormányszóvivői tájékoztatón is elhangzott. Ezért tartottam kötelességemnek ezt itt is bejelenteni. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Szóra következik Király Zoltán Csongrád megye 5. számú választókerületéből. KIRÁLY ZOLTÁN: Tisztelt Ház! Mint látják, gondolom, nem terveztem, hogy hozzászólok. Az általános vitában azonban az expozéban elhangzottak, az államtitkár úr által elmondottak jöttek szólásra ingerelnek. S miután Marx Gyula indítványához magam is csatlakozom, így a részletes vitában majd ahhoz is szeretnék néhány gondolatot elmondani. Legyen szabad személyes indíttatást adni ennek a gondolatsornak, amelyet most mondandó vagyok. Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek tagjai azokban az időkben, amikor az internálások, a kitelepítések elhatározódtak; vagy éppen megkezdődtek, akkor születtünk. És azokhoz tartozom, akik 1956-ot amolyan rövidnadrágos kölökként élték végig, és hát sok mindent nem értettek azokból a történésekből. Magam sem vagyok érintett semmilyen tekintetben azon előterjesztések dolgában, amelyek előttünk fekszenek 1956-ról vagy a megelőző korszakról. De szeretnék itt valamit nagyon határozottan éppen a magam korosztálya nézőpontjából elmondani. Ha jól tudom, talán éppen ennek a Háznak korábbi elnöke — még az előző ötéves időszakban — volt az, aki 1956-ban azt mondotta, hogy , ,Mi hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk mindenkor!" Ha tévednék, akkor máris pontosítom, — nem tudom, de valamilyen vezetőtől származik. Nekünk az 1950-es évekről és azután 1956-ról, 1956 után is hazudtak éjjel, hazudtak nappal és hazudtak mindenkor! S közöttük az is, aki jelen van a teremben: például Berecz János, aki megírta a „Tollal és fegyverrel" című könyvet, és aki egész másképp szólt erről, és minden ideológiai, iskolai, nevelési tényező arra volt késztetve — a pedagógusok —, hogy mindezekről hazudjanak nekünk és ne szóljanak. Én 1980-ban az újságíró iskolán szembesültem először azzal, hogy az 1940-es évek végén, a választások idején egyáltalán voltak pártprogramok, hogyan készítették ki az akkori koalíciós pártok vezetőit, milyen módszereket alkalmazott a kommunista párt a választásokon, hogy hatalomra jusson. És mindössze néhány éve annak, hogy 1956-ról érdemi, világos, őszinte szavakat hallhattam és írásokat olvashattam. Nyilvánvaló, hogy megdöbbentő annak hallani, aki ezekről nemigen tudott és egészen másfajta viszonyban volt a történetekkel és történésekkel. Az államtitkár úr azt mondotta, hogy a múlt bűneivel nézünk most szembe. Én örülök, hogy a miniszterelnök úr az előbbi bejelentésével tulajdonképpen azt is kimondta, hogy mindazok, akik ebben valamelyik módon érintettek és a Kormány tagjait is érintik, hajlandók szembenézni. Nézzünk szembe tisztességgel és nézzen szembe mindenki, akit ez érint. S aki úgy gondolja, hogy le kell vonnia ebből a maga számára a megfelelő következtetést, az vonja le! Akinek inge az vegye magára, mitöbb, öltözködjön végre fel! En ilyen alapon, a múlttal való szembenézés és a bűnökkel való szembenézés alapján nem tudom elfogadni az államtitkár úrnak azt a kitételét, és a törvénytervezetben megfogalmazott koncepciót sem, hogy a kártalanítás mellett nem kívánja elkötelezni magát a Kormány. Az államtitkár úr azt mondotta, hogy ezzel felmérhetetlen terheket venne magára a Kormány. De azon is el kellene gondolkodni, hogy felmérhetetlen károkat okozott a rendszer az elmúlt esztendőkben, és ezek a felmérhetetlen károk felmérhetetlen terhekkel nyomasztanak bennünket most, 40, vagy éppen harmincegynéhány év elteltével. Úgy gondolom, nem teheti meg a társadalom, és nem teheti meg a kormányzat, hogy a terheket lezúdítsa magáról, visszahárítsa azokra, akik ezt már épp eléggé megszenvedték. En tehát azt hiszem, hogy ezeket a terheket nekünk kell vállalni. Az elmúlt 40 esztendő minden bűnéért a Kormány is felelős. Ez a Kormány is. Tovább folytatódik a Kormány felelőssége a megelőző kormányok bűne miatt, és tovább folytatódik ennek a ma élő nemzedéknek is a felelőssége, hogy ezeket a terheket cipelje, magán hordja és amennyire lehet, valamilyen formában mentesítse az alól az érintetteket. Én tehát koncepcionális kérdésnek tartom, hogy a kártalanításról döntsön és gondoskodjon a Parlament a törvénytervezetben. Ezek jogi, politikai, erkölcsi terheit nekünk kell cipelnünk, nekünk kell vállalnunk. Mi Németh Miklóssal azonos korosztály vagyunk. Én ezeket a terheket a magam részéről hajlandó vagyok vállalni, én csak azt kívánom, hogy vállalja ezt a miniszterelnök is. Az általános kérdésekhez még egy megjegyzést szeretnék tenni. Nekem, amikor elolvastam a törvnytervezetet és aztán az indoklását, akkor a címénél már egy dolog eszembe jutott: vajon népfelkelésről kell-e beszélnünk és a címben is megfogalmaznunk vagy forradalomról és szabadságharcról? Maga az indoklás arról szól, hogy meg kell elmlékezni mindazokról, akik az 1956-os népfelkelés során a társadalmi átalakulás és a függetlenség érdekében felléptek. Azt a társadalmi áta-