Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-50

4149 Az Országgyűlés 50. ülése, 1989. június l-jén, csütörtökön 4150 Az Országgyűlés többségi szavazattal, 5 tartózkodás mellett a beterjesztett törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági jelentés 11. pontja felett kell döntenünk. Atörvényjavaslat23. §-a(l) bekezdésében szereplő A és B alternatíva megszünteté­sével a bizottság egy, a két változatot bizonyos mértékig kombináló rendelkezés elfogadását ajánlja, indítvá­nyozza. Kérem, hogy aki e módosító javaslatot elfogadja, szí­veskedjék kézfelemeléssel szavazni. (Megtörténik.) Szemmel látható többség. Köszönöm. Ki van ellene? Ki tartózkodott a szavazástól? Az Országgyűlés többségi szavazattal, 5 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta. A bizottság jelentésének 13. pontja a törvényjavaslat 29. §-a (2) bekezdésében szereplő A és B változat kiegé­szítését javasolja a már említett harmadik, C változattal, amely voltaképpen az első két változat egy-egy elemét egyesíti. A vonatkozó bekezdés a jogszabályokat mege­rősítő népszavazás esetében a jogszabály összetételé­nek, megismerhetőségének formáit és háromféle válto­zatát kínálja. Aki az A változattal ért egyet, kérem kézfelemeléssel szavazzon. Kivan az A változat ellen? (Minthogy ez volt a szemmel látható többség, az elnök javaslatot tesz.) Egyszerűsítsük le. Azt kérdem akkor, ki van a B változat mellett? Ha megengedik, tovább egyszerűsítek: kivan a C vál­tozat mellett? (Szavazás.) Többségi szavazat, köszö­nöm. Ki van ellene? Ki tartózkodott a szavazástól? Kérem egyértelmű, hogy óriási szavazati többséggel ellenszavazat és tartózkodás nélkül a C változatot fogad­ta el az Országgyűlés. (Minthogy téved, kijavítja önma­gát.) Bocsánatot kérek! Négy tartózkodás mellett a C változatot fogadta el az Országgyűlés. Az eredetileg beterjesztett törvényjavaslat 10. §-a (1) bekezdésében két, A és B változat van. A bizottság az A változat elfogadását támogatja. Ezért szavazzunk rögtön az A változatra. Aki ezzel egyetért, kérem kézfelemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Szemmel látható többség. Kivan ellene? Ki tartózkodott a szavazástól? Az Országgyűlés szótöbbséggel, 7 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett az A változatot fogadta el. Ezzel szükségtelenné váük természetesen a további változatok megszavazása. Még egy változat felett kell döntenünk, ez pedig a he­lyi népszavazással függ össze. A III. fejezet 13. §-ának (2) bekezdése is két változatot tartalmaz. Kérdem, hogy ki van az A változat mellett? Aki igen, kérem kézfelemeléssel szavazzon. Akkor azt kérdem meg a tisztelt Országgyűléstől, hogy ki van a B változat mellett? Szemmel látható több­ség. Köszönöm. Kivan ellene? Tehát négy. Ki tartózko­dott a szavazástól? Az Országgyűlés 4 ellenszavazat és 9 tartózkodás mel­lett a B változatot fogadta el. Most következik az egész törvényjavaslat feletti dön­tés. Aki a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvényjavaslatot a már elfogadott változtatások szerint, a már megszavazott módosításokkal elfogadja, kérem kéz felemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Többség. Köszönöm. Ki van ellene? Ki tartózkodott a szavazástól? Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a népsza­vazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvényjavas­latot többségi szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartóz­kodással e 1 f o g a d ta . Tisztelt Országgyűlés! Következik 9. napirendi pon­tunktárgyalása: az 1989. évi állami költségvetésről szóló 1988. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényja­vaslat tárgyalása. A törvényjavaslat alapjául a Minisz­tertanács javaslatai, s a külső, valamint belső pénzügyi egyensúly javítására szándékolt intézkedései szolgál­nak. A Minisztertanács egy új, átdolgozott állami költ­ségvetési törvényjavaslatot nyújtott be; a költségvetési törvényt illetően tárgyalási alapnak kérem hogy ezt a változatot tekintsük. Elsőként megadom a szót Németh Miklós kor­mányfőnek. NÉMETH MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Társa­dalmunk, mint élő organizmus az utóbbi hónapokban hihetetlenül erős ingereknek van kitéve, s azt látjuk, hogy ezekre az ingerekre a szokásosnál vagy indokoltnál intenzívebben reagál. Nem csoda. A védőréteg ugyanis az utóbbi évtizedek történelmi koptatása nyomán vészesen elvékonyodott, s az idegvég­ződések már csupaszok. Ilyenkor már a simogatás is raj, hát még apofon. De nincs módunk egy országméretű in­kubátorba visszavonulni. Gyorsan fel kell mérni, hon­nan és milyen erősségű csapásokra számíthatunk, s az élő szervezet, a társadalom alkalmazkodó-képességét ezekhez méretezve kell felerősíteni. Aki felelősséget érez a nemzet sorsáért, ebben veszi ki részét. Belső kór támadását legyengült szervezetünk már nem heverné ki. A helyzet értékelését és a fenyege­tések számbavételét a kormány elvégezte. Ismereteit és következtetéseit nem tartja titokban. Az Önökre és a népre tartozik. Tudniok kell minden lényegest, ami alapján megítélhetik, miért teszi a kormány azt, amit tesz. Ez a kormány érdeke és más külön érdeke nincs. Hamis hangok azok, amelyek a kormánynak a néptől idegen érdekeket tulajdonítanak és a nép érdekeit a kor­mánnyal szemben védeni akarják. Ebben csak Önök, a parlament illetékes. Az emberek a társadalomirányítástól, benne elsősorban a kormánytól várják a csodát. Legyenek alapvető változá­sok, de ne legyenek vesztesek, veszteségek. Fájdalom nél­kül szülessenújjá és éles konfliktu sok nélkül menjen végbe az átalakulás. Ákormárry erre nem tud vállalkozni, de köte­lessége világossá tenni, milyen világban kell élnünk és megküzdeni mindennapjainkért. Felelőssége, hogy idő­ben felismerje és közvetítse a nemzetközi hatásokat. A po­litikai és gazdasági reformok megvalósításával kell keretet adnia a békés átmenethez. A politikai átalakulás folyamata már zajlik. Nem ke­vesebbről van szó, mint a több évtizedes kelet-európai politikai örökség teljes meghaladásáról, a pártállam fel­számolásáról, a társadalom érdektagozódást kifejező plurális politikai szerkezet kiépítéséről, egy valóban de­mokratikus politikai rendszer kialakításáról. Kormá­nyom zászlajára ez mind fel van írva.

Next

/
Thumbnails
Contents