Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5163 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5164 tóber 23. és az utána következő események értékeléséhez. De mivel az előző napirendnél Király Zoltán képviselő úr felmutatta az ingemet, úgy gondolom, hogy számolni kell ezzel az inggel. Gondolkodtam egy pillanatra, hogy inkább ünnepélyes pillanatok legyenek ennél a napirendnél, és az előzőnél kellene fölvennem az inget, de mégis ezt választottam, azért, mert nem voltam internáló közeg, nem voltam még karhatalmista sem, nem voltam bíró, aki ítéleteket hozott és ülnök sem, aki részt vett az ítéletek meghozatalában és tanú sem voltam egyetlen egy perben sem. Tehát ott nem szólhattam, csak támogatásommal fejezhettem ki véleményemet. Viszont itt szólnom kell két ok miatt. Egyrészt azért, mert ha nem voltam mindaz, amit elmondtam, hogy nem voltam, de egy könyv kapcsán tetemre hívnak, akkor ennek beláthatatlan következményei lehetnek az új építkezés során. Irigyelhetném Király Zoltán képviselő urat, hogy ő csak tanult róla és nem élte meg. Mert én nemcsak október 23-át, hanem október 30-át is megéltem. És sorolhatnánk minden oldalról, hogy ki mit élt meg, folytatni nem akarom. Azt szeretném mondani, hogy az én könyvemet a mindenkori politika egyszer elismeréssel fogadta, most elítélően fogadja. A politika ítél most, a történelem a teljes értékelést és a végszót még nem mondta ki. Meggyőződésem, hogy a népfelkelést a történelem elismeri. A többi eseményeket sorra helyére kell tenni. Ezért úgy gondolom, az inget vegyük föl, de most ne kezdjük el sorra visszafele, hogy kinek, milyen inge volt, mert ez százezreket fog érinteni. És ha százezreket érint, akkor az ing kesztyűvé válik. Én a kesztyűmet nem szeretném fölvenni. Ezért örömmel fogadtam a miniszterelnök javaslatát, illetve a Kormány álláspontját, hogy a nemzeti emléknap, amely mégis gondolataiban megoszthatja a nemzetet, mert mindenki maga módján emlékezik majd és ezt elvenni tőle nem lehet, talán egy kicsit megosztja a nemzetet, viszont a köztársaság kikiáltása és annak ünnepélyes aktusa kell hogy összekössön bennünket. Tehát egy emlékező plusz-mínusz nap egy köztársasági kikiáltással pozitív nappá változik, és viselhetjük az ingünket és nem lesz szükség kesztyűre. Ezért én támogatom a Kormány álláspontját, flaps.) ELNÖK: Kovács János Szabolcs-Szatmár megyei képviselő kér szót? (Nem.) Antal Imre képviselő kér szót. Átadom a szót. ANTAL IMRE: Tisztelt elnök úr! Tisztelt képviselőtársaim! Köztudott, hogy minden valamire való országnak van egy nemzeti ünnepe, amelyet méltóképpen megünnepelnek, nagy nemzeti tisztelettel és méltósággal övezve. Nekünk, bár kis ország vagyunk, ennek ellenére több is volt, illetve van, de úgy istenigazából az említettek szerint egyiket sem ünnepeltük, vagy ünnepelhettük meg. Talán az utóbbi években már vannak biztató jelek, de a Szózatot újra meg kell tanulni énekelni fiatalnak és középkorúnak egyaránt. Hogy szót kértem, annak az az oka, hogy az egyik napilapunkban megjelent egy cikk Győrfi Árpád jó tollú újságíró által, amellyel teljes mértékben egyetértek. Mint állampolgár önálló indítvánnyal fordul a képviselőkhöz —, nem a Parlamenthez, közvetlen, mert nem képviselő —. Ezért én a cikket olvasva vállaltam ezt, és úgy érzem, hogy el kell hogy mondjam, és kérjem a kormány illetékes vezetőjét arra, hogy egy régi jogszabályt — nem is jogszabályt, törvénycikkelyt, amely 1950-ben 10. sz. törvényrendeletként jelent meg —, és április 4-éről mint legnagyobb nemzeti ünnepről rendelkezik, felülvizsgálja. Ennek a törvénycikknek a szövege már nem időszerű és úgy érzem, hogy átírásra szorul; ugyanis helyet kell adni a felvetésnek. A népszavazás majd dönteni fog, hogy a három közül melyik lesz a nemzeti ünnepünk, egy kell-e, vagy kettő — erről szólt a miniszterelnök úr is —. De ez a törvény, ez a rendelet ezt zavarná, ezért kérem vagy visszavonni vagy át kell hogy írjuk. Nem akarom végigolvasni. Részletek, pl.: „április 4. nemzeti ünnep, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe. Vagy április 4-e a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi húségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg, népünk és a haladó emberiség tanítója, az igaz barátja, a nagy Sztálin iránt". Még érvényben van, kérésem: írjuk át, adjunk lehetőséget arra, hogy méltóképpen, méltósággal ünnepelhessük azt az ünnepet, amelyet megszavaz a nép. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A nyilatkozattervezet arra vonatkozik, hogy ebben az évben hogyan ünnepeljük meg október 23-át, tehát a nemzeti megbékélés jegyében és így tovább. Most a három képviselőtársunk a szöveget átnézi és utána felolvassuk és előterjesztem. Ettől tehát független Roszik Gábor önálló indítványa, mely a nap minősítésével foglalkozik, hogy tehát nemzeti ünnep és munkaszüneti nap legyen. A szerkesztés miatt tehát most a nyilatkozattal tovább ne foglalkozzunk, úgy látom, nincs is több jelentkező. Azt javaslom, hogy térjünk rá Roszik Gábor képviselő önálló indítványának megvitatására. Emlékeztetem a tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy Roszik Gábor indítványában, mint említettem, október 23-a nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítását javasolta. Megkérdezem az indítványt tevő Roszik Gábor képviselőt, kíván-e szólni. Igen. Átadom a szót. ROSZIK GÁBOR: Tisztelt elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előzőekben lefolytatott néhány órai vita, törvényhozatal Debreczeni József MDF képviselő kollégám hozzászólása és más hozzászólások megadták az alaphangját annak, amit mondani szeretnék. Bátorkodom azt mondani, hogy évszázadok múlva is nemzeti ünnepként fogja ünnepelni a magyar nép 1956. október 23-át, mint az újkori magyar történelem legnagyszerűbb, legigazibb forradalmának első napját. A nép döntése már régen megszületett. 1956-ban forradalom volt, ami 1956. október 23-án kezdődött. Igaz, a nép másként nem is dönthetett, mert ez történelmi kérdés, azaz nem is kérdés, hanem történelmi tény. Éppen ezért egy népet képviselő Országgyűlés sem dönthet másképp. Szeretném, ha ez az Országgyűlés megten-