Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5159 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5160 Úgy gondolom, nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a Parlament a nép és a nemzet Parlamentjeként döntött ezekben a kérdésekben. Egy dolog van még hátra. Miután minden akadály elhárult, és minden út megnyflott a demokratikus átmenet előtt, remélem, ez a Parlament minél előbb lehetővé teszi, hogy a demokratikus választások valóban megvalósuljanak az országban, és mindent meg fog tenni, hogy ebben a nehéz helyzetben a választások minél előbb lezajlódhassanak, és a demokratikus átmenet valóban meg is történjen. Tisztelt Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy köszönetemet és nagyrabecselésemet fejezzem ki Önöknek. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Képviselőtársaim nevében is köszönöm az elismerő szavakat. Az utóbbi időben ritkán volt osztályrészünkelismerésben (Derültség, Taps.), ezért külön nagyra értékeljük, hogy a Magyar Demokrata Fórum külön küldöttséggel jött el, hogy kifejezze elismerését, és támogatásáról biztosítsa az Országgyűlést abban a nagy munkában, amelyet most végzünk a parlamenti demokrácia megteremtése érdekében a nemzeti megértésért és összefogásért. Köszönöm az üdvözlő szavakat ismételten. Tisztelt Országgyűlés! Rátérünk a 8. napirendi pont tárgyalására. Október 23-áról van szó. Engedjék meg, hogy ehhez a témakörhöz is bevezetőt fűzzek. E napirendhez kapcsolódóan szeretném tájékoztatni az Országgyűlést arról, hogy az elmúlt hetekben különböző megközelítésekből, különböző szempontból foglalkoztunk az ünnepi megemlékezéssel. Bizonyára sokan tudnak arról, hogy 1956 október 23-ára, a népfelkelés napjára történő megemlékezés érdekében több politikai szervezet kezdeményezése alapján egy társadalmi bizottság jött létre, az úgynevezett Október 23-a Bizottság. Ez a társadalmi bizottság Budapest több terén és utcáján nyilvános megemlékezést, emléktáblaavatást tart, majd a rendezvények egy tömeggyűlésen a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren fejeződnének be. A bizottság vezetőinek többféle felvetése, illetve kérése volt a Parlament épületének igénybevételével kapcsolatban is. Első, nagy visszhangot kiváltó kérésük az volt, hogy szereljék le az Országház kupoláján levő vörös csillagot, majd amikor ennek technikai akadályait az Országgyűlés Hivatala jelezte, kérték, hogy a csillag kivilágítását szüntessük meg. Ahogy a sajtóban is hírül adtuk, ez október 13-án megtörtént. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel kapcsolatban a következőt szeretném mondani. Úgy gondolom, nagyon sokan vagyunk ebben az országban, akiknek nem általában a vörös csillaggal van problémájuk, hanem itt a Kormány döntésének szellemében arról van szó, hogy meg kell változtatnunk a vörös csillag kezelését. Hogy nem annyira a vörös csillag jelképrendszerével van problémánk, ennek bizonyítására szeretnék utalni Ady Endre szép versére. Ady Endre A csillagok csillaga című versében azt írta: „Sohse hull le a vörös csillag: Mióta ember néz az égre, Vörös csillag volt a reménye". Tehát, amikor mi bizonyos intézkedéseket teszünk, azért gondolni kell az igazi tartalmakra is. Egyet tudunk érteni azzal, hogy középületeken és az Országház épületén, különösen olyan történelmi időszakban, amikor több párt működik, nem kell hogy a vörös csillag ott legyen, lobogjon a nemzeti zászló és az ország címere. Ezt is hozzá szerettem volna tenni, hogy amikor a döntésünket meghoztuk, ilyen érzések és nézetek is kavarognak bennünk. További kérésük az volt, hogy az Országháznak arról az erkélyéről beszélhessenek a szónokok, amelyről annak idején Nagy Imre beszélt. Az Országgyűlés elnökeként azt az álláspontot képviseltem, hogy minden körülmények között meg kell őrizni az Országház, a nemzet e szimbólumának a méltóságát. Úgy gondolom, helyes tartanunk magunkat ahhoz, hogy az épület erkélyéről az állam legfőbb választott vezetői jogosultak szólni a néphez, a nemzethez. (Taps.) Vagyis a köztársaság elnöke, az Országgyűlés elnöke és a miniszterelnök. Úgy gondolom, most sem volna helyes ettől eltérni, ezért az Országház erkélyének szónoklatok tartására történő felhasználását nem engedélyezem, és kérem, hogy az Országgyűlés ebben támogasson, és a közvélemény is támogasson. (Taps.) Ugyanakkor javasoltam a bizottság küldötteinek, hogy az emlékbeszédek elmondására az Országház lépcsőjét vegyék igénybe. Úgy gondolom, hogy mindezeken túlmenően kegyeleti okok is arra késztetnek bennünket, hogy az Országháznak azt az erkélyét, amelyről Nagy Imre szólt, ne használhassa bárki válogatás nélkül. Ami pedig a lépcsőt illeti, emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat arra — erről szólt ma Czoma képviselőtársunk —, hogy Károlyi Mihály onnan kiáltotta ki a köztársaságot. Tehát nem akármilyen hely az Országház lépcsője sem. Bízom abban, hogy az Országgyűlés döntéseinek nyilvánosságra hozatala után a széles közvélemény megérti és támogatja elképzeléseinket, mert meggyőződésem, hogy a parlamenti demokráciára való átmenet idején nem szolgálja az ország és a nemzet érdekét, ha ezt a mostani megemlékezést bárki a nemzetet megosztó politikai érdekeinek szolgálatába állítja, vagy kívánja állítani. Úgy gondolom, hogy az Országgyűlés osztja és támogatja azt az általános igényt, amelyet magam is megfogalmaztam, hogy az 1956-os októberi népfelkelés napja a nemzeti megbékélés közös ünnepe legyen. Ezt az ünnepet pedig nem zavarhatják meg egyéni ambíciók, sértettségek és politikai sandaságok. Mindezeknek előrebocsátása után kérem, hogy folytassuk a munkát. Átadom a szót Németh Miklós miniszterelnöknek . NÉMETH MIKLÓS miniszterelnök: Tisztelt Országgyűlés! Honfitársaim! Egy nemzet történelmét, lelkületét sok minden más mellett ünnepei is kifejezik, s az a mód, ahogyan ezeket megüli. De jellemzi az is, ahogyan egy ünnep ünneppé válik, és méginkább, mennyire esik egybe az ünneppé avatás állami kinyilvánítása és a nép akarata. Vagyis, hogy a naptár piros betűjének van-e fedezete az emberek emlékezetében, hit- és érzelemvilágában, történelmi tudatában. Október 23-a népünk emlékezetében máris kitörölhetetlen dátumként van jelen. Az, hogy ez a nap álla-