Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5145 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5146 kor volt, de az érintettek nem felejtenek. Sem azok, akik testileg, lelkileg megrokkanva tértek haza a Szovjetunióból, sem azok, akiknek a hozzátartozójuk soha nem tért vissza, sem azok, akiknek erőfeszítések árán sikerült Magyarországon maradni, sok esetben nincstelen földönfutóként, sem azok, akiket annak idején akaratuk ellenére telepítettek más országba, és akik a történtek ellenére, bármennyire hihetetlennek is tűnik, Magyarországot ma is hazájukként, szülőföldjükként tisztelik. Sokan ma már nem az anyagi jóvátételt várják, hanem azt a szót, amely elítéli az akkori hibás politikát, és erkölcsi, politikai jóvátételt ad az érintetteknek. Természetesen vannak olyanok is, akiket éppen az akkori események hoztak nehéz, lehetetlen helyzetbe, akiknek az életük tört derékban ketté, és akiknél az anyagi jóvátétel sem nélkülözhető. Mivel rendkívül sokrétű, sokoldalú problémáról van szó, javaslom a tisztelt belügyminiszter úrnak, hogy nagyon körültekintően járjanak el, és a jóvátételi munka gyakorlati kivitelezése során vegyék figyelembe a magyarországi németek szövetségének a véleményét, javaslatát, hisz legtöbb információval ők rendelkeznek ezekről az eseményekről. Tisztelt Országgyűlés! Tisztában vagyok vele, hogy hozzászólásomban választókörzetem jellegéből adódóan a határozati javaslatnak csak egy, a német nemzetiséget érintő részével foglalkoztam. Tudom, hogy ezen túlmenően vannak egészen más jellegű, más indíttatású áldozatai is az akkori hibás politikai gyakorlatnak. Természetesen, elítélő véleményem ezekre is vonatkozik. Befejezésül: mélységesen egyetértek az Országgyűlés azon elhatározásával, amellyel elhatárolja magát a háború utáni hibás politikai gyakorlattól, és intézkedést tesz az indokolatlanul internált és kitelepített személyek sérelmeinek orvoslása céljából. Legyen Országgyűlésünk e határozata mementó, hogy ebben az országban soha többé ne fordulhassanak elő hasonló események egyetlen ember sérelmére sem. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szóra következik Árvái Lászlóné, Heves megye 1. sz. választókerületében megválasztott képviselőtársunk. ÁRVÁI LÁSZLÓNÉ: Tisztelt elnök úr! Tisztelt képviselőtársaim! Október második felében időszerűnek vélem az alábbi gondolatokat. Személyes indíttatású hangvételét kérem, nézzék el nekem. Előttem egy határozattervezet a kitelepítettek sérelmeinek orvoslásáról. Ma, 1989 őszén képviselőként olvashatom a következő sorokat ebben a tervezetben, idézem: ,,A nemzeti megbékélés előmozdítása jegyében szükségesnek tartja az Országgyűlés, hogy elégtételt szolgáltasson, hogy elhatárolja magát a hibás politikai döntéstől, s hogy megköveti a sérelmet szenvedőket." Amikor még 1950-et írtak, csak arra volt lehetőségem, gyermek lévén, hogy megosszam kenyeremet az iskolapadban a kitelepített osztálytársammal. Az én falumban száznál több család élt kitelepítettként, leginkább olyan házakhoz elszállásolva, ahol különben is üres volt a konyha és a padlás. A fővárosi környezetből átültetett, falusi életformát alig ismerő emberek olykor szánalmasan próbáltak alkalmazkodni a nekünk is szokatlanná vált életmódhoz. Gyermekfejjel gondolva, nagy bűnük lehetett, hogy most idejutottak, de vétkük eredetét nem tudtuk kideríteni. Volt közöttük, akit bárónak címeztek, de libát legeltetni ugyanúgy jött velünk, mint a Szentgyörgyi orvosék lánya. Emlékszem egy szikár termetű, idős katonatisztre, aki együtt aratott a háziakkal, az öreg Bartos kultuszminiszteri tanácsos pedig nálunk volt ingyen kosztos, mert hatéves kishúgom azzal invitálta hozzánk, hogy édesanyám úgyis sok személyre főz. Szomszédunkban három kislányra emlékszem, akikkel együtt játszottunk. Képeket, zsebkendőket festettek a szüleik eladásra, hiszen meg kellett élni valamiből. Nem derült ki akkor, mi lehetett az oka otthonuk elvesztésének, nyugdíjuk megvonásának; amint azt sem tudhattuk meg, hogy egy nyári estén kilenc családot miért szedtek össze a faluból, hogy hónapok után kapjunk csak hírt róluk a hortobágyi kacsatelepről. Kitelepítették őket. És ezt akkor tudomásul kellett vennünk. De megérteni? Több évtized eltelt azóta. A családok egy része visszaköltözött, majd később világgá ment. A kérdés megmaradt kérdésnek, és ezzel nőttünk fel. Pár évvel ezelőtt végignézhettem egy filmet a kitelepítettekről. Választ keresve megszólaltatták a régi szereplőket, mindkét oldalról. Akkor úgy éreztem, hogy hiányzik valami a befejezésből. Akik ott vallottak nehéz sorsuk megéléséről, többségükben megbocsátottak a békesség jegyében. Mi az ország színe előtt — most mások helyett is megvalljuk —, hogy megkövetjük őket, akik még élnek. Október második fele van. Békesség velünk és gyermekeinkkel. (Taps.) ELNÖK: Következik Dauda Sándor, Budapest 45. választókerületében megválasztott képviselő. DAUDA SÁNDOR: Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban el kell mondanom, hogy az előttem szóló képviselő hangvételével és a beterjesztett törvényjavaslattal túlnyomó többségben egyetértek. Nagyon köszönöm dr. Borics Gyula államtitkár úrnak, hogy megismertetett bennünket a személy elleni erőszak bűntett törvényi tényállásával, én azonban szeretném önökkel ismertetni a rablás bűntett törvényi tényállását, melyet a törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy harci cselekmények során elkövetett emberölés, rablás és személy elleni erőszak miatti elítéléseket semmisnek tekintsék. Az akkor hatályos törvénykönyv úgy fogalmazza meg a rablás bűntettét, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy valaki ellen erőszakot, vagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetve öntudatlan állapotot stb. kihasznál. Ennek legsúlyosabb formája, amikor fegyveresen, csoportosan, csoportosan vagy felfegyverkezve követik el ezt a bűncselekményt. Én ezért kérem a Tisztelt Országgyűlést, hogy mielőtt döntene e törvény felől, fogadja el indítványomat, hogy a rablás szót ebből a törvénytervezetből vegyük