Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5137 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5138 Nagy Imrét és sorstársait törvényességi óvás folytán a Legfelsőbb Bíróság felmentette és ezzel jogilag rehabilitálta. S követte, s remélhetőleg követi ezt az aktust azon ítéletek sora, amely hasonló döntést jelent néhány, a 40-es, 50-es években lefolytatott kiemelkedő jelentőségű koncepciós perben. Megjelent és hatályba lépett az 1949—53 között rendőrhatósági őrizetben fogva tartott személyek munkaviszonyát és társadalombiztosítási helyzetét rendező jogszabály is. Foglalkozott a kormány az internáltak, a kitelepítettek, a közbiztonsági őrizetben fogva tartottak, a külföldön elítéltek, a Szovjetunióba úgymond jóvátételi munkára, vagy más módon elhurcolt személyek és hadifoglyok ügyeivel is. Ismeretes előttünk, hogy ezen kívül még számos problémára kell megoldást találni. így például foglalkoznunk kell a zsidóüldözések következményei folytán hosszabb távra lehetetlen helyzetbe jutott emberek mai problémáival. A hatósági erőszak kevésbé látványos formáinak, mint például a központi intézkedéssel elrendelt tömeges elbocsátásoknak, a B-listáknak, a foglalkozásuktól — például az ügyvédi gyakorlattól — törvénytelenül eltiltásnak, a házingatlanok törvénytelen államosításának az állampolgárok életében ugyanolyan tragikus következményei lehettek, mint a büntetőbírói és a rendőri repressziónak. Talán sikerült érzékeltetnem, milyen össztett, szerteágazó és nehezen megoldható problémákkal állunk szemben. Nagyon kell például ügyelnünk arra, hogy a jóvátételt célzó intézkedések ne sértsék a társadalom igazságérzetét, figyelembe kell venni a politikai realitásokat, az elmúlt évtizedben kialakult gazdaságitársadalmi viszonyokat. Vizsgálni kell a rehabilitáció nemzetközi összefüggéseit is. E körben hosszadalmas, többoldalú tárgyalásokra számítunk. A teljeskörű rendezés ezért hosszabb időt igényel, bár nem vitás, hogy politikailag ez lenne a kedvezőbb megoldás. A társadalom azonban joggal várja el, hogy azokon a területeken, ahol az lehetséges, mielőbb konkrét intézkedésekre kerüljön sor. Ma már általánosan elfogadott, hogy a koncepciós ügyek egyedi felülvizsgálata, az áldozatok egyéni rehabilitálása gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Az egyéni felülvizsgálat évekre megbénítaná a bíróságok tevékenységét, emellett a felülvizsgálat eredménye — az azóta eltelt időre figyelemmel — erősen kétséges lenne. A törvénysértő elítélések hátrányos következményének az orvoslása azért csak törvényhozási úton lehetséges. Tudjuk, hogy a 40-es 50-es évek egyéni tragédiái a nemzeti tragédiává váló 1956-os népfelkeléshez vezetett. A népfelkelés leverését követő megtorlás — csaknem 300 halálraítélt és a többi 18 ezer politikai indíttatású büntetőjogi felelősségre vonása — mértéke és tartalma jelezte, hogy a hatalom eszközei sajnos nem változtak ugyan, az 1956-os felkelésben való részvétel miatti elítélések azonban a korábbi koncepciós perektől jellegükben mégis különböznek. Ezen belül alapvetően nem a konstruált tényállás és hamis bizonyítékok jelentik a törvénysértést, hanem az, hogy valóságos események büntetőjogi értékelése meghatározott politikai szempontok szerint történt. A korabeli politika ismeretében meghatározhatók a koncepciós ügyek típusai. Ezért a normatív rendezés lehetősége önmagától kínálkozik. Az 1956-os népfelkelés politikai értékelése is egyértelműbb, mint a korábbi időszakoké. Erre vonatkozóan kialakult a közmegegyezés. A Nagy Imrének és sorstársainak az ügyében hozott felmentő ítélet már ezt jelezte, és egyben jogi alapot is jelent a többi ítélet együttes felülvizsgálatára is. Engedjék meg, hogy a törvényjavaslatot röviden ismertessem. A törvényjavaslat semmisnek tekinti a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett egyes bűncselekmények miatti elítéléseket. A semmisnek tekintés nem büntetőeljárás-jogi kategória, nem azonos az ítélet hatályon kívül helyezésével. Az utóbbira a bíróság jogosult, ha az ítélet törvénysértő vagy megalapozatlan. Az Országgyűlés viszont nem járhat el a bíróság jogkörében. Ezért az elítélés semmisnek tekintését kimondó törvényi rendelkezéssel kell kinyilvánítani az elítéltek jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását. A törvényjavaslat alapvetően a politikai bűncselekmények miatti elítélésekre vonatkozóan állapít meg semmisséget. A „politikai bűncselekmény" megjelölést a Büntető Törvénykönyv nem tartalmazza. Ezért a törvényjavaslat ad értelmezést arra, hogy mit kell politikai bűncselekménynektekinteni. Másrészt kiterjed a törvényjavaslat a politikai bűncselekményekkel együtt elkövetett és egy eljárásban elbírált más bűncselekményre — rablásra, közveszély okozásra, személy elleni erőszakra —, feltéve, hogy azokat harci cselekmények során követték el. Személy elleni erőszakon mindazokat a szándékos bűncselekményeket kell érteni, amelyeket személy ellen erőszakos módon követtek el. A gyakorlatban főleg hivatalos személy elleni erőszak jön szóba. Ami a törvényjavaslatnak a nem politikai bűncselekményekkel kapcsolatos rendelkezéseit illeti, azt kell figyelembe venni, hogy az akkori gyakorlat szerint a harci cselekményekben részt vevő személyeket a politikai bűncselekmény mellett rendszerint más, súlyos megítélésű bűncselekmény miatt is felelősségre vonták. Az erőszak a harci cselekmények velejárója. Az ilyen erőszakos bűncselekmények elkövetőinek a megítélése tehát nem lehet más, mint azoké, akik harci cselekményekben ténylegesen nem vettek részt, és akiket kizárólag politikai bűncselekmény miatt vontak felelősségre. Az elítélés semmissége az 1956. október 23-a és 1963. április 4-e között elkövetett bűncselekményekre vonatkozik. Ez az időtartam azért indokolt, mert az 1963. április 4-e alkalmából kihirdetett közkegyelem jelentette a politikai konszoüdáció kezdetét. Az elítélések a törvényben általános rendelkezéssel kimondott semmisnek tekintése mellett a törvényjavaslat az egyéni felülvizsgálat lehetőségét is megteremti. Erre két okból van szükség. Nem egységes a megítélésük azoknak a politikai bűncselekményeknek, amelyeket a szóban forgó időszakban nem harci cselekmények során követtek el. Ha az elkövetés a felkelés eseményeivel összefüggésben történt, azoknak a sikerét kívánta elősegíteni, akkor a társadalom igazságérzete megkívánja, hogy az elítélést semmisnek nyilvánítsák.