Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-49

4073 Az Országgyűlés 49. ülése, 1989. május 31-én, szerdán 4074 azzal a részével, ami 59-re visszanyúlást hoz nem értek egyet. Megismétlem amit már mondottam, készítsünk egy új földtörvényt, lehetőleg 90-ig és addig tisztázzuk a helyzetet. Gondolom az itt ülők közül mindenki érzi, hogy olyan nagyok a változások egy hét alatt is, hogy tisztábban lesz látható egy év múlva, hogy mit tegyünk. Rendezzük közben az új törvényig a dolgokat, hogy lehessen élni a Dunántúlon is, az Alföldön is és az egész paraszti világban. Bizonyítsukbe, hogy ezzel a módosí­tott törvénnyel mindenki megélhet a választott tevékeny­ségéből. Én nem tudom valójában, hogy mit takar majd az az új tulajdoni reform, amelyet hallom, hogy terve­zünk, de gondolom, hogy ebben rendezhetjük majd a vi­tás kérdéseket. Az agrárágazatban tevékenykedő állami vállalatok, termelőszövetkezetekés kistermelők tegyék össze a vállukat, és ne üldözzék egymást. Nem élhet so­káig az a nagyüzem, amelyik üldözi a kistermelést, és ezután még úgysem. Amit én elmondtam, az számomra nem azt jelenti, hogy félek az újtól, hanem azt, hogy ebben a szédületes, néha kezelhetetlen tempóban legyünk mértéktartóak. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, az agrárágazatban dolgozók kevésszer döntöttük el saját sorsunkat a törté­nelem során. A társadalom igen nehéz helyzetben van. Az egész parlament segítségére szükség van ahhoz, hogy ebből a helyzetből kijöjjünk, és ebben kérem a par­lament segítségét ahhoz, hogy a mezőgazdaság helyze­tén is változtassunk. Az elmúlt hetekben sok olyan megnyilatkozást hallot­tam, amelyben azt bizonyították, hogy már nincs is igazi vidék, nincs igazi, földhöz értő paraszt. Kimondták azt is, hogy ránk nem szabad erdőt bízni, vadat bízni, mert mi azt elherdáljuk. Kimondták azt is, hogy mi nem minden esetben törődünk a ránk bízott emberekkel és a paraszti világ gondjaival. Tisztelettel kérem a közvéle­ményt is, ne ezt gondolják a mezőgazdaság mai vezetői­ről és a képviselőkről, meg még úgysem. En azzal vála­szolok ezekre a felvetésekre, hogy üljünk le végre minden vitás kérdésben négyszögletes, vagy kerekasz­talhoz, és tiszteljük egymást, és tisztelettel beszéljünk főleg egymással. Köszönöm szépen. (Taps.) Az elmúlt hetekben sok olyan megnyilatkozást hallot­tam, amelyben azt bizonyították, hogy már nincs is igazi vidék, nincs igazi, földhöz értő paraszt. Kimondták azt is, hogy ránk nem szabad erdőt bízni, vadat bízni, mert mi azt elherdáljuk. Kimondták azt is, hogy mi nem minden esetben törődünk a ránk bízott emberekkel és a paraszti világ gondjaival. Tisztelettel kérem a közvéle­ményt is, ne ezt gondolják a mezőgazdaság mai vezetői­ről és a képviselőkről, meg még úgysem. En azzal vála­szolok ezekre a felvetésekre, hogy üljünk le végre minden vitás kérdésben négyszögletes, vagy kerekasz­talhoz, és tiszteljük egymást, és tisztelettel beszéljünk főleg egymással. Köszönöm szépen, (laps.) ELNÖK: Dr. Miklós Zoltán képviselőtársunk felszó­lalása következik, Nógrád megye 3. számú választókör­zetéből. DR. MIKLÓS ZOLTÁN: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Annak ellenére, hogy a múlt évben napirenden volt a termelőszövetkezeti törvény módosítása, véleményem szerint szükség van a jelenlegi módosítására is, alapvetően a tulajdoni reform, másfelől a szövetkezetek gazdasági, szervezeti önállósága növe­lése miatt is. Szükség van továbbá a módosításra, mivel a gazdasági társaságokáltal teremtett versenyhelyzet va­lóban lépéshátrányba kényszeríthetné a szövetkezete­ket, és ezért utat kellett nyitni még az idén a szabadabb átalakulásoknak is. Hangsúlyozva azt, hogy megoldást csak az egységes szövetkezeti törvény elkészülte adhat, a mostani módosítás során kell megteremteni a szövet­kezeti tagság tényleges tulajdonosi érzetének hátterét. Helyes az a szándék, hogy a kizárólag munkadíjazá­son alapuló személyi kötődésen kívül a szövetkezeti tag­ság jó részének vagyoni kötődését igyekszik megoldani a javaslat. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a jogsza­bálymódosítással kapcsolatosan, mint termelőszövet­kezeti vezető első pontként a szövetkezetek önkormány­zatának fejlesztésére, az önállóság növelésére irányuló törekvést emeljem ki. A szövet kezetek önállósága az egyikolyan sajátosság, amely jól szolgálja mind a tagi, mind a gazdasági érde­keket. A szövetkezeti tagság kollektív akaratának meg­testesítője az önkormányzat intézményrendszere, amelyre vonatkozó szabályozás ugyan az elmúlt évtize­dekben fokozatosan egyszerűsödött, azonban az önálló­ság növelését tovább kell fokozni. A mostani módosítás során a következő főbb változá­sok segítik e fenti célok elérését. A jövőben csaka legmagasabb szintű jogszabályok ál­lapíthatnak meg a szövetkezetre vonatkozó kötelezettsé­get, megteremtve ezzel a még teljesebb körű szervezeti, működési önállóságot. Egyetértek azzal is, hogy a jövőben a termelőszövet­kezet közgyűlése, vagy küldöttgyűlése dönthesse el, hogy melyek a szövetkezetben azok a vezetői munkakö­rök, amelyekösszeférhetetlenek, mivel atestület jobban ismeri a helyi viszonyokat a törvényességi felügyeletet gyakorló szervnél. Álláspontom szerint azonban nemcsak ebben a kér­désben, hanem minden más témában is elsődlegessé kelltennia közgyűlési vezetést a szövetkezetben, segítve ezzel a szövetkezeti demokrácia erősödését. Ezt a célt szolgálta már a tavalyi módosítások során is a küldött­gyűlés fakultatívvá tétele, és szolgálják a jelenlegi mó­dosítás egyes rendelkezései is. Az egységes szövetkezeti törvény kidolgozásánál mindenképpen igényként kell hogy jelentkezzék a köz­gyűlés szerepének növelése, annak kizárólagos hatáskö­rének bővülése útján, amely a tagi autonómia elvéből következik. A törvénynek a küldöttgyűlést nem működtető szö­vetkezeteknél garanciát kell adni, hogy fontos kérdé­sekben a döntést az alapszabály ne utalhassa a vezető­ség hatáskörébe, azok közgyűlési hatáskörben kell hogy maradjanak. Véleményem szerint lehetővé kel­lene tenni azt is, hogy az egyes részközgyűlésekhez tartozó tagsági csoportok az alapszabályban megha­tározott belügyeikben döntési jogkört kapjanak. A módosítás nem foglalkozik vele, azonban a vezető­ség, mint általános hatáskörű testület a jövőben is fenn kell hogy maradjon, és érinteni kell az új szövet-

Next

/
Thumbnails
Contents