Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5117 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5118 Önök előtt, az ezek figyelembevételével kidolgozott, szerintem értelmes, elfogadható és kompromisszumos megoldás. Ezen az alapon most már azt gondolom, tulajdonképpen mindent lehet, csak azt nem, és erről tegnap a vitában elég sokan beszéltek, talán a legegyértelműbben Sinkovics Mátyás dr. képviselő fogalmazta meg, hogy az Országgyűlés támogatja a sarkalatos törvényjavaslatokat, de ezt a választási törvényjavaslatot kiemeli azoknak a sorából. Nem mondom azt, hogy az a megállapodás egy felbonthatatlan csomag, de azért egy kicsit mégis olyan, mint amit a dominó elvből ismerünk; ha az egyik kockát feldöntjük, akkor az dönti, vagy döntheti az összes többit, ami előtte van, vagy ami még utána következik, és ami mögötte van. Úgyhogy kérem, amikor Önök majd szavaznak, vegyék figyelembe ezeket az összefüggéseket. A vitában egyetlen felszólaló érvelése sem volt hatástalan. Minden felszólaló mondanivalójában elgondolkoztató, derültséget is, tetszést, meghökkenést, helyeslést és tiltakozást kiváltó megjegyzések voltak — mikor és kire milyen hatással. Meg kell mondjam, magam is érzelmileg végigkövetve a vitát, nagyon hullámzó és sokszor bizony önmagamnak is ellentmondó hangulatok alá kerültem és azoknak az érveknek a befolyása alá, amelyek itt hallhatók voltak. Mégis azt kell mondjam összesenben: ne feledjük el az alapkoncepciót. Bartalné dr. Borszéki Erzsébet hívta fel a figyelmünket arra, hogy az alapkoncepció itt is ugyanaz, mint a többi sarkalatos törvénynél. Hogy az átmenetet úgy rövidítsük le, hogy ez közben békés maradjon. Azt mondom, ilyen megközelítésből igaza van Király Ferenc képviselőnek. Nagyokat derültünk rajta, mert nekem is tetszettek az ő szellemesen megfogalmazott kiszólásai. Igaza van azon tételének, hogy tekintsük ezt is a sarkalatos törvények sorába tartozónak és vita után — javítva rajta — a tisztelt Országgyűlés fogadja el. Szerintem ez volt a lényeg, ami felszólalásából kicsendült, de persze ő azt hozzátette nyomban, hogy az itt születendő gyermek másé. Ne vegye rossznéven: szerintem nem másé. De én azt mondom, hogy ez a gyermek más lesz, mint aki nemzette. (Derültség, taps.) Király Ferenc dr. orvos. Tehát én azt hiszem, hogy neki nem kell mondani, hogy az életnek ez egy örök törvénye. És tartsuk szerintem szerencsénknek azt, hogy az utódok mindig mások, eltérnek attól, és meg akarják haladni, túl akarnak lépni azon a szinten és azokon a körülményeken, amelyek az elődeik számára megszokottak voltak. Még valamit hadd tegyek ehhez hozzá. Az okos és a jó szülő — én úgy tudom, hogy Király Ferenc dr. az — nem irigy és nem féltékeny, hogyha látja, hogy az, aki belőle sarjadt, más, mint ő maga. Sok fontos, tulajdonképpen a részleteket érintő megjegyzés volt a vita során; ezeknek a szerepét, jelentőségét én kisebbíteni nem akarom, nem térnék ki ezekre. Ezekről a jogi bizottságnak az írásos előterjesztése majd szólni fog, s ott velünk egyetértésben fel van tüntetve a belügyminiszternek, illetve a Kormánynak az álláspontja is. Kérem szépen, itt szinte mindenki tudatában volt annak, hogy ez a törvényjavaslat egy politikailag, jogilag és matematikailag is összeillesztett egész, és csakúgy lehet bizonyos elemekben hozzányúlni, hogy azért ügyelni kell arra, hogy a lényege nem veszhet el. A vita és az észrevételek alapján úgy tűnik — és ezt itt most el is kell mondjam Önöknek —, hogy lehetségesek bizonyos módosítások az előterjesztéshez képest. Ezeket az írásos anyag tartalmazza, és ami a kulcskérdéssé vált benne — több képviselő beszélt róla, talán Südi Bertalan volt, aki ezt a legjobban elmondta —, hogy az egész jó, egyetlen eggyel van baj benne, ez pedig a 4. §. A vita — nem vitás — itt a plenáris ülésen és a bizottsági üléseken is tulajdonképpen ekörül folyt. Most, amikor itt ehhez a 4. §-hoz hozzányúlunk, én három dolgot szeretnék azért röviden kifejteni. Az első: tudomásul kell vennünk, hogy az alapelvekben a pártelvűség dominál, és az annak megfelelő arányos képviselet. Én úgy vettem észre, hogy itt most már senki nem tekint a pártokra, és a többpártrendszer létező tenyéré, mint valami idegen világnak e furcsa csodájára. Az Országgyűlés tegnapelőtt ráadásul el is fogadta a pártokról szóló törvényt. Ez világossá tette, hogy miként a modern társadalmakban, így nálunk is a politikai pártok arra valók, hogy a politika nyelvén ők jelenítsék meg és fogalmazzák meg a társadalom bizonyos rétegeinek, csoportjainak, kisebb vagy nagyobb körének az érdekeit, védelmezzék, kritizálják ezzel kapcsolatosan a meglévő állapotokat, és azok megváltoztatására több politikai párt tegyen kezdeményezéseket. Ha ezt elfogadjuk, illetve ha Önök elfogadják, akkor én azt gondolom, hogy már nem helytálló tovább az a vélemény, ami tegnap gyakran elhangzott, hogy a lakosság érdekeit képviseljük, és ne a pártok érdekeit. Mert ez persze, ha így fogjuk fel, így szembeállítva a kettőt, akkor igaz. Mint ahogy az is igaz, hogy a nép jelölje a képviselőt és ne a pártok jelöljék. De ezt a kettőt, ha elfogadtuk a többpártrendszert — akkor innentől kezdve tovább ezt a kettőt — nem lehet szembeállítani. És ezzel komolyan számolni kell. Koltai Imre szólt arról, hogy a pártok —, nem kizárólag persze csak a pártok, mert lehetnek független képviselők, vannak társadalmi szervezetek, a Hazafias Népfront például, amelyik igényt tart majd jelöltállítási jogra, s a politikában való részvételre, tehát a pártok nemcsak a szavazással, hanem tulajdonképpen a képviselői szereplés minden fázisában, már a jelölésnél, a választásnál és a képviselői működésnél is ott lesznek majd a választókés a jelölt között, vagy pedig mögötte. így én azt gondolom, hogy csak az eddigi koordináták között mozogva a jövőben már nem lesz értelme olyan különbségtételnek, hogy — bizottsági üléseken használták e kifejezést — van úri képviselő, meg proletár, van fapados, aki izzad majd, és vannak pártvezetők. Ez utóbbiakból kérem szépen, sok lesz, több, mint ami eddig volt, és iszonyatos versengés lesz közöttük. Tehát hogy állítólag lesznek olyanok, akik majd valamiféle páholyból nézik, ihaj-csuhaj hangulatban, és a lábukat fogják lógatni, miközben mások a politikai küzdelmet vívják. Én azt mondom: lehet, hogy lógat-